Már egy éve pontosan tudjuk, hogyan is néz ki a Nissan Z sportkocsi új generációja, hiszen akkor debütált a véglegesnek nevezhető tanulmány, amely kapcsán kiderült az is, hogy hivatalos csatornákon keresztül nem jut el Európába az autó. Most a műszaki részleteket tisztázták, így pontosan tudjuk az okát a távolmaradásnak: a 3,0 literes V6-os biturbó teljesítménye 406 lóerő, maximális nyomatéka 475 Nm. A szabványos fogyasztási adatokat még nem közölték, de az nagyon megdobná a márka európai flottafogyasztását, még az Ariya villanymotoros szabadidő-autó érkezése se hozná rendbe azt.

Az észak-amerikai rajongók számára a hatfokozatú, kézi kapcsolású váltó elérhetősége az egyik fő választási szempont, hiszen például a Supra feltámadásánál erről le kellett mondaniuk. A Nissan ráadásul a 406 lóerős Z-vel árban alámegy a 2,0 literes négyhengeressel (Észak-Amerikában 255 LE) szerelt GR Suprának is, még a fullextrás, automata váltós Z is olcsóbb lesz majd a hathengeres Supra (Észak-Amerikában 382 LE) alapváltozatánál. A Nissan mérnökei különös gondot fordítottak a hatfokozatú, kézi kapcsolású váltó karjának finom megvezetésére, természetesen ott van a fedélzeten a 370Z-ben debütált fordulatszám-szinkronizálás, és a Performance felszereltségnél rajtautomatikát is adnak, a kilencfokozatú automatikus váltónál utóbbi széria.

Az észak-amerikai piacon Sport és Performance felszereltség közül lehet majd választani, utóbbinál adják a részlegesen önzáró differenciálművet, a 19 colos felniket a szélesebb abroncsokkal. A piaci bevezetés kapcsán lesz választható a stílszerűen 240 példányban készülő Proto Spec limitált modell, amely sárga-fekete fényezésével és belső kialakításával az egy évvel ezelőtt megismert tanulmány utcai megfelelője. Japánban Fairlady Z néven forgalmazzák majd a sportkocsit, annak a részleteiről majd télen adnak közre információkat.