Az előző Chevrolet Cruze generációnál félidőben, a modellfrissítésnél mutatkozott be az ötajtós karosszéria, a Holden fejlesztőmérnökei ítélték tarthatatlannak a lépcsős hátúból és kombiból álló választékot, és ezt az utólag elkészített karosszériát aztán elhozták Európába is. Az USA-ban végig csak lépcsős hátúként volt elérhető az autó, és már érezték ennek a korlátait, a jellemzően fiatalok által vásárolt olcsónak számító autó nem volt elég praktikus nekik. Ezen segít most az, hogy ott is megvásárolható lesz az ötajtós karosszéria, amelynek olyan feneket kerítettek, amelyet egy szuperautó is megirigyelhetne.

Nem elégedtek meg egyszerű, diffúzornak látszó betéttel, kanyarítottak még vagy kettőt a lökhárító fényezett részén, és mivel nem tudták eldönteni, milyen legyen a kipufogóvégződés, a négyszögletű kerekerdő mintájára fejezték be a rendszert. Amíg a megjelenés alapján minimum 300 lóerős forró ferdehátúra számítunk, kissé csalódást keltő, hogy a motortérben 1,4 literes turbós benzines dolgozik 153 LE/240 Nm csúcsteljesítménnyel.

Némileg menti a helyzetet, hogy az elődhöz képest 91 kg-mal csökkentették a saját tömeget, miközben a méret is növekedett, immár 2,7 méteres a tengelytávolság. De különben is, a városi dugókban közlekedő Cruze-tulajdonosoknak sokkal fontosabb lesz a sportos vezethetőség mellett a jól pakolható csomagtér, amelyről kissé félrevezető módon a „tetőig pakolva” értéket adja meg a Chevrolet, ami öt üléssel 524 liter, ledöntött hátsó támlákkal pedig 1198 liter. Noha már a Detroiti Autószalonon láthatják az ötajtós Cruze-t, az észak-amerikai vásárlóknak egészen az őszig kell várniuk arra, hogy azt megvásárolható is legyen.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!