Végre az új Camarónak is van sportos változata

2016. február 15. (hétfő)

A Chicagói Autószalonon debütál az 1LE elnevezésű extracsomag, amely a V6 és V8-as motorokhoz rendelhető.
  • A+
  • A-
  • P
  • @>
  • |<

A nyolcvanas évek végén készítették el a GM mérnökei először az 1LE elnevezésű extracsomagot, amellyel az volt a céljuk, hogy a Showroom Stock verseny-kategóriában sikeresebb legyen a Camaro; 1988-ban 4, 1989-ben 111 példányt készítettek. A negyedik generáció életét egészen 1999-ig végigkövette az 1LE, az ötödik generációban 2013-ból volt választható – de csak a V8-as erőforráshoz.


A hatodik generáció esetén az  nagy újdonság, hogy immár a V6-os erőforrás is konfigurálható ezzel a csomaggal, és a hírek szerint már vizsgálják annak a lehetőségét, hogy a 2,0 literes turbós négyhengereshez is elérhetővé teszik. Erőforrásonként eltérő egyébként az 1LE csomag tartalma, közös vonás, hogy csak kézi kapcsolású váltóval rendelhető.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


A 3,6 literes, 335 lóerős V6-os motor a V8-as felfüggesztését (rugók, lengéscsillapítók) kapja, 20 colos kovácsolt alufelniket, a Brembo által szállított 4 dugattyús első féknyergeket, 3.27-es végáttételt és mechanikus önzáró differenciált, motor, váltó és differenciál-olaj hűtőt. Lerövidítik a váltóutakat, a benzint az egyébként a V8-as motornál használt pumpa szállítja.

A 6,2 literes, 455 lóerős V8-as motornál már sokkal speciálisabb az 1LE csomag. A felfüggesztésben áthangolt vezérlésű elektronikus lengéscsillapítók dolgoznak, a 3.73-as végáttételhez elektronikus vezérlésű sperrdifit adnak, a 20 colos kovácsolt alufelnikre kifejezetten ehhez az autóhoz kikevert gumikeveréket használó Goodyear Eagle F1 abroncsokat húznak, elöl hat dugattyús Brembo féknyergek szorítják a tárcsákat, és természetesen ez is megkapja az extra olajhűtőket. A lerövidített váltóút mellett Recaro kagylóülések is kerülnek az utastérbe.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Az 1LE csomagot egyébként könnyű felismerni a Chevrolet Camaro-n, minden esetben mattfekete motorháztető (ne csillogjon a napfény a sofőr szemében), egyedi hátsó szárny és első légterelő tartozik hozzá. A V8-as motornál marad az eddigi, mintegy 3500 dolláros felár, a V6-os motornál ennél olcsóbban lehet majd hozzájutni.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Tetszett a cikk? Ossza meg! Facebook Twitter

Ajánlott cikkek

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
Végre az új Camarónak is van sportos változata

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X

Hozzászólások –

eddig 0 hozzászólás érkezett
HOZZÁSZÓLOK

Hozzászólok a cikkhez

A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.  Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok

Miért kell regisztrálnom?

X
Olvasóink fáradhatatlan aktivitásának köszönhetően az elmúlt évek során a megye meghatározó fórumává váltunk,
ahol cikkeink kapcsán értékes viták, párbeszédek alakultak ki. Ahogy e fórum résztvevőinek száma egyre növekedett,
sajnos a komoly hozzászólások közé egyre gyakrabban keveredtek céltalan, romboló beírások. Ezért éreztük úgy,
hogy eljött az ideje annak, hogy a kommentelés lehetőségét regisztrációhoz kössük, kiszűrve az értelmes fórumozást
zavaró tartalmakat. A regisztrációt ugyanakkor a korábbinál lényegesen egyszerűbbé tettük: elég csak nevet,
fehasználói nevet és emailt megadni. Reméljük olvasóink is úgy gondolják, hogy megéri megtenni ezt az egyszeri és
egyszerű lépést azért, hogy barátságosabb közegben, értelmesebb mederben folytatódhassék a párbeszéd.
(Ha problémája akad a regisztrációval vagy a hozzászólás új módjával, "hozzászólás" tárggyal írjon levelet a info@automotor.hu címre.)

Aktuális: 2016/16-os számunkból

Autó-Motor aktuális címlap
  • Extra: Bud Spencer filmjárművei
  • Vezettük: Audi Q2, Kia Niro, Alfa Romeo Giulia, Honda NSX, Yamaha XSR900
  • Teszt: Fiat Tipo 1.4, Ford Focus RS
  • Tanácsadó: Defektjavítás
  • Használt: Kozmetikai teendők eladás előtt
Autómotor Piactér