Noha korábban már kipróbálhatta néhány újságíró a Volvo XC90-es prototípusait, a svéd gyártó hivatalosan most kezdte el új szabadidő-autójának leleplezését az utastér megmutatásával. A legnagyobb újdonság, hogy gombok helyett előszeretettel alkalmaznak érintésérzékeny felületeket, de a néhány megmaradt kapcsoló különleges kialakítású felületet kapott, ami arra utal, hogy immár puszta kéz tapintásával számoltak.

Ahogy azt a legutóbbi tanulmányokban már megszokhattuk, egy hatalmas érintőképernyővel váltják ki a középkonzolt, amelyet kissé a vezető felé fordítanak. Nem csak az autó különféle funkcióit lehet innen elérni, de közvetlen internet hozzáférés is van, rengeteg alkalmazással. Puha bőr, igazi fából készült betétek, no és olyan különlegességek, mint az Orrefors kristályüvegből készített előválasztókar teszik az eddigi legtöbb luxussal rendelkező Volvo-belsővé az XC90-es utasterét.

Augusztusban ismerhetjük majd meg teljes egészében (értsd a külső megjelenést is) a második generációs Volvo XC90-est, a nagyközönség a Párizsi Autószalonon láthatja majd az újdonságot, amelynek forgalmazásának megindulásával egy időben kezdi meg második életét a 2002 óta gyártott első generáció. Annak gyártását Kínában tovább folytatják, és XC90 Classic-ként fogják forgalmazni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!