A generációváltásnak mondott frissítést követően már három felszereltséggel érhető el a Volkswagen California nevű lakóautó. Továbbra is a Beach az alapmodell, amely 7 ülőhelyet és 5 hálóhelyet tartalmaz, már ennél is széria a hátrafordítható első ülés és a felnyitható tető.

Az új, középső Coast modellnél már csak öt ülőhely van, mert az utastér hátsó részének oldalában alumíniumból készített konyhát helyeznek el. A mosogató mellett két égős gáztűzhely, 42 literes hűtő is van, no meg rengeteg tárolóhely. Az Ocean csúcsmodellnél már hidraulikus mozgatású a felnyitható tető, állófűtés, dupla üvegezés javítja a komfortot, LED-es hangulatvilágítás a hangulatot.

Minden változatban közös az első emeleten kialakított, 1,2 x 2 méteres hálóhely (ezt két személyesnek számolják), alul a padok ledöntésével lehet további fekvőhelyeket kialakítani. A magasabb tető ellenére 1,99 méter magas a California, azaz elfér a legtöbb mélygarázsban is. Új elem a hátsó részben elhelyezett pohár/hamutartó/törölközőtartó.

A lakóautóhoz elérhetőek a T6-os újdonságai is, úgymint vezetési segédek, elektronikus lengéscsillapítás, és az összes, 84-204 lóerő közötti motor rendelhető. Az 1988-ban bemutatott California első generációjából 22 000 darabot készítettek, a T4-esből 39 000-et, a rekorder pedig a T5-ös volt több, mint 50 ezer példánnyal.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!