Nehéz eldönteni, hogy egyszerűen fantáziátlanok a Land Rover formatervezői, vagy csak óvatosan próbálják a minden korábbinál személyautósabb modellt a vásárlók nyakába zúdítani a Discovery Vision tanulmánnyal. Nem csak a Range Rover típusokra hasonlít az új megjelenés, de bizony az Egyesült Államok legnépszerűbb szabadidő-autója, a Ford Explorer is nagyon hasonló megjelenéssel hódít már évek óta. Minderről a USS Intrepid leszerelt repülőgép-hordozó fedélzetén tartott bemutató alkalmával győződhettek meg a meghívottak.

Persze rengeteg olyan felszerelés van a fedélzeten, ami feledteti a nagyon is sablonos külsőt, például az átlátszó motorháztető, vagy épp a lézer alapú parkolóradar. Nem, nem arról van szó, hogy beépített lézerágyú segítségével tisztítja meg a kiszemelt parkolóhelyet az autó, az első ködlámpáknál elhelyezett lézerfénnyel működő érzékelők feltérképezik a sofőr számára nem látható területet, jelezve ha a fényezett lökhárítóra veszélyes tárgy rejtőzik ott. Persze a sofőrnek nem kell ilyen elavult, szenzoros rendszerre hagyatkoznia, hiszen – legalábbis a tanulmány esetén – megvalósították a kívülről vezetés lehetőségét is.

Egy okostelefon-alkalmazás segítségével a sofőr az autó mellett állva kívülről is manőverezhet a Discovery Vision-nel, például beállhat a kicentizett parkolóhelyre. Vagy egymaga csatlakoztathat utánfutót. Vagy akár terepezhet is. Szintén a terepjárást segítő megoldás a vízmélység-ellenőrző segéd, az autó előre meg tudja mondani a sofőrnek, biztonsággal nekivághat-e a pocsolyának.

B oszlop nélküli karosszériát kapott a tanulmány, így jól meg lehet figyelni a jövő Land Rovereinek belsejét. Az első két sorban világos színeket látunk, a csomagtérben meg a fekete az uralkodó, a padlót parketta (faborítás) fedi. A bőrkárpit víz- és olajtaszító, könnyen tisztán tartható. A mindenféle elektronikus rendszerek vezérlés javarészt érintőképernyővel történik, amelyeket a műszerfal felületébe rejtenek. Az Land Rover Discovery Vision egyébként nem csak a szélvédőre vetít ki adatokat (lásd átlátszó motorháztető), hanem az összes üvegfelületen képes információkat megjeleníteni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!