Rá se lehet ismerni erre a Ferrari Enzo Ferrarira, pedig talán ez a leghíresebb mind közül. Ez az itt látható 2003-as példány az, amelyet a svéd Stefan Erikssen 2006-ban összetört, amikor mintegy 260 km/órás tempóval (a rendőrség által kirendelt szakértő számolta ki a nyomok alapján) száguldva elvesztette fölötte az uralmát, majd kettészakadt az autó.

Ezt követően egyfelől indult egy „Mentsük meg az Enzókat” mozgalom, másfelől a rendőrség is elkezdett érdeklődni a svéd üzletember iránt, le is tartóztatták és beperelték különféle – részben a balesethez köthető vádpontok – miatt. Szóval ezt az egykor kettétört autót valaki megvásárolta, némi átalakítást is végzett rajta a javítás során, és most az RM Sothebys aukciós ház Párizsi Árverésén 1 586 000 millió eurót, azaz 484 millió Ft-ot fizettek érte.

Nem tudjuk, hogy az ismeretlen befektető, aki a roncsot megvásárolta, mennyi pénzt fizetett érte, illetve hogy a Ferrari Technical Assistance Service mennyi pénzt kért a javításért, de tulajdonképpen nem az eredeti autóról van szó, hanem egy újonnan legyártott példányról, amely a régi, 2004-ban kiadott alvázszámon fut és annak a motorját használja, egyébként minden alkatrésze új. Nálunk bezzeg már tiltják a karosszériacserét….

A helyreállítás során megcserélték a színösszeállítást, a karosszéria nem Rosso Corsa (versenypiros), hanem Nero Daytona (fekete) színt kapott, a korábban fekete utastérben most piros bőrülések találhatóak. Nem véletlen, hogy Európában kapott egy második lehetőséget ez a Ferrari Enzo Ferrari, az Egyesült Államokban a súlyos sérülés miatt karambolos autónak számítana (salvage title), ami jelentősen csökkenti az értékét, míg mifelénk valaki boldogan fizetett érte félmilliárd Ft-ot.

A kalandos előélet ellenére egyébként biztos befektetésnek tűnik még így is az autó, hiszen nemcsak a gyárban végezték a karosszériacserét, de a Ferrari Classiche is kiadta az igazolást arról, hogy minden rendben van a kocsival, szóval várhatóan az évek során, ahogy egyre jobban feledésbe merül a baleset, ennek az autónak is nő majd az értéke. Egyébként egy hasonló állapotú (2500 km-es futásteljesítmény) Ferrari Enzo Ferrari nem 1,6, hanem 2+ millió euróért szokott gazdát cserélni.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!