V8-as kabrióval ünnepli a Mercedes, hogy jogelődje 130 éve szabadalmaztatta az autót

2016. január 15. (péntek)

Jubilál a Mercedes, rögtön a legdrágább olyan autójával, amelyet nem sofőr, hanem a tulajdonos vezet: AMG S63 Cabriolet Edition 130.
  • A+
  • A-
  • P
  • @>
  • |<

Nem véletlen, hogy a Mercedes-AMG S63 Cabriolet-t választották ki az autó szabadalmaztatásának 130 éves évfordulójáról megemlékező limitált széria alapjául, a gyár szerint ez áll a legközelebb azokhoz a motorizált szekerekhez, amivel az automobil pályafutása indult.


Az Edition 130 elnevezésű limitált széria első pillantásra kicsit fantáziátlannak tűnik, pedig jó sokat agyaltak azon, hogyan tegyék különlegessé. Az alubeam ezüst fényezéshez mattfekete küllőkkel és esztergált peremmel rendelkező 10 küllős, 20 col átmérőjű felnik járnak, a vászontető Bordeax színű. Az utastérben már több választási lehetősége van a vásárlónak, a Designo nappa bőrkárpit vörös/fekete vagy szürke/fekete lehet, fekete vagy karbon betétek díszíthetik a műszerfalat.

A középkonzolon elhelyezett számozott plakett árulkodik a korlátozott darabszámról, és a kormány alsó küllőjén is olvasható az Edition 130 felirat. Egyedi kulcstartót is kap a kedves vásárló, ezt egyébként az átadáskor, egy alumínium dobozban adják át az ügyfélnek. Műszakilag nincs változás, az 5,5 literes, két turbós V8-as teljesítménye 577 LE/900 Nm, a 0-100 km/h sprint 3,9 másodpercig tart. Az i-re a pontot az AMG által kifejezetten ehhez az autóhoz készített beltéri porvédő takaró teszi fel, amelyen az „Edition 130 – 1 of 130” felirat olvasható. Németországban áprilisban kapják meg az első vásárlók a Mercedes-AMG S63 Cabriolet Edition 130 első példányait, miután kifizették érte a 226 457 eurós vételárat.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Tetszett a cikk? Ossza meg! Facebook Twitter

Ajánlott cikkek

A cikk küldése e-mailben

X
Cikk címe:
V8-as kabrióval ünnepli a Mercedes, hogy jogelődje 130 éve szabadalmaztatta az autót

Biztonsági kód
A fenti képen látható ellenőrzőkód:

*-al jelzett mezők kitöltése kötelező!

Cikk megosztása a közösségi portálokon

X

Hozzászólások –

eddig 0 hozzászólás érkezett
HOZZÁSZÓLOK

Hozzászólok a cikkhez

A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá.  Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok

Miért kell regisztrálnom?

X
Olvasóink fáradhatatlan aktivitásának köszönhetően az elmúlt évek során a megye meghatározó fórumává váltunk,
ahol cikkeink kapcsán értékes viták, párbeszédek alakultak ki. Ahogy e fórum résztvevőinek száma egyre növekedett,
sajnos a komoly hozzászólások közé egyre gyakrabban keveredtek céltalan, romboló beírások. Ezért éreztük úgy,
hogy eljött az ideje annak, hogy a kommentelés lehetőségét regisztrációhoz kössük, kiszűrve az értelmes fórumozást
zavaró tartalmakat. A regisztrációt ugyanakkor a korábbinál lényegesen egyszerűbbé tettük: elég csak nevet,
fehasználói nevet és emailt megadni. Reméljük olvasóink is úgy gondolják, hogy megéri megtenni ezt az egyszeri és
egyszerű lépést azért, hogy barátságosabb közegben, értelmesebb mederben folytatódhassék a párbeszéd.
(Ha problémája akad a regisztrációval vagy a hozzászólás új módjával, "hozzászólás" tárggyal írjon levelet a info@automotor.hu címre.)

Aktuális: 2016/14-15-ös számunkból

Autó-Motor aktuális címlap
  • Teszt:Hyundai i20 Active 1.0 T-GDi HP, BMW 225xe Active Tourer, Peugeot Partner Tepee Outdoor 1.6 BlueHDi 120, Nissan Navara dCi 190, BMW C 650 Sport, Can-Am Spyder F3-S
  • Vezettük: Volkswagen Up!, Opel Zafira, Volvo S90 és V90
  • Extra: Ladák nagy találkozása
  • Tanácsadó: Gumicsövek cseréje, Futóműjavítás
  • Használt: BMW 330Ci (E46) kabrió
Autómotor Piactér