A bicikli szép és jó dolog, de igazából csak olyan helyeken használható, ahol megfelelő minőségű utak állnak rendelkezésre. Afrikában például a sok helyen homokos talajban egyszerűen elsüllyednek a vékony kerekek, normál talaj esetén pedig eső után lesz használhatatlan a normál abroncs.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Erre jelent megoldást a Roadless nevű projekt, amely drótokból szerkesztett, állítható szélességű és átmérőjű kereket készített. Ez már önmagában is használható arra, hogy rajta guruljon az emberi erővel hajtott eszköz, de igazából az a lényege, hogy tulajdonképpen bármilyen hulladék gumiköpenyt rá lehet húzni, és ha netán végleges szétszakad az autóról levetett kerék, akkor szerez az ember egy másikat, teker egy keveset az állítócsavaron, és megy tovább.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Önmagát központosítja feszítés közben a Roadless kerék, az egyedüli problémát az jelenti az alkalmazásnál, hogy a normák kerékpár-vázat módosítani kell ahhoz, hogy képes legyen befogadni a széles abroncsot. Cserébe soha többé nem kell új gumiköpenyre költeni. Háromkerekű szállítójárműnél megoldott az a probléma is, amit a széles kerék miatt a középvonaltól távol lévő lánc okozna kétkerekű esetén.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!