Idén 50 éves a Jaguar XJ, a gyár pedig ezzel az autóval kezdi meg az ünnepségsorozatot. A Jaguar Classic Works műhely dolgozói álmodták újra Nicko McBrain, az Iron Maiden zenekar dobosának 1984-ben gyártott XJ6-osát, összesen 3500 munkaórát öltek a projektbe, amely során 4000 alkatrészt módosítottak vagy készítettek újonnan.

Johnny 3 becenévre hallgat az alkotás, nem egyedül a gyár, de a zenész befolyása is érvényesült az átalakítás során, a kormány közepén elhelyezett márkajelzésen például egy vicsorgó jaguárt lehet látni. Wayne Burgess, a Jaguar márka vezető formatervezője is besegített a munkába, hiszen az új műanyag első-hátsó lökhárítót valahogy a régi karosszériához kellett illeszteni, a kerékjáratokat is átalakították annak érdekében, hogy a 235/45 R18-as Pirelli abroncsoknak és a küllős felniknek legyen helye.

Besüllyesztették a két tanksapkát a lemezbe, a kilincseket és a tükröket a korábbi, 2-es sorozatú XJ-ről vették át, és nem lehet megkerülni a gyöngyház-lila fényezést sem. A felfüggesztésbe állítható lengéscsillapítókat szereltek, a fényszórókat LED-es darabokra cserélték, amelyek angyalszem menetfénnyel rendelkeznek, a modern autókból származó ajtótömítés jelentősen csökkenti az utastér zajszintjét, ezen kívül extra hangszigetelő anyagokat is beépítettek.

Az utastérben a vörös-fekete párosítása a meghatározó, érintőképernyős fejegység került a műszerfalra, a hifi a 2012-es Jaguar XF-ből származó 1100 W teljesítményű Alpine rendszer. Az ülések epedás vázát megtartották, de átalakították azokon a párnázatot, hogy jobb legyen az oldaltartás. A 4,2 literes soros hathengeres erőforrást felújították, és a zenész kérésének megfelelően az E-Typeból származó három darab 2 inches SU-karburátorral látták el. A kipufogórendszer egyedi gyártású, négy darab végződéssel. A Jaguar nem közölte az átalakítás árát, de minden érdeklődőnek szívesen áll a rendelkezésére, ha egy veteránkorú autó átépítéséről vagy felújításáról van szó.