Korábban beszámoltunk róla, hogy a Steve McQueen által újonnan vásárolt Ferrari 275 GTB/4-es jelenlegi gazdája – akiről kiderült, hogy egy ausztrál autóversenyző – sikertelenül próbálta meg a gyár áldását kapni autójának eredetére, így a gyári műhelytől megrendelte annak felújítását.

Most készült el a nagy munka, amelynek a végén nem a gyári állapotot hozták vissza, hanem a Steve McQueen által elvégzett módosításokat is reprodukálták. A színész ugyanis nem volt elégedett az eredetileg ezüst színű autóval, nem sokkal azt követően, hogy leszállították neki, átfényeztette azt sötétpirosra, ezen kívül az általa korábban összetört Ferrari NART Spyderének küllős felnijeit is rárakatta.

A második tulajdonos, aki 1971-ben vásárolta meg az autót a színésztől, mintegy 10 000 dollárból a kupét (Berlinetta) kabrióvá (Spyder) alakíttatta át, és sárga fényezéssel tette még látványosabbá az autót. Egy későbbi tulajdonos pedig újra ezüst színűre fújatta át a kocsit. Ebben az állapotában jutott hozzá az ausztrál Vern Schuppan még 2011-ben, majd a Ferrari Classiche gondjaira bízta az autót.

Az olasz szakemberek kézzel kalapálták ki az eredeti kupé karosszéria hiányzó részeit, sokat nem kellett dolgozniuk, hiszen a kabriósítás közben felesleges részeket gondosan megőrizték, így az eredeti hátsó szélvédő, annak króm díszítése, a hátsó-belső tetőoszlopok kerültek vissza az autóra. Személyesen Luca di Montezemolo adta át tulajdonosának Steve McQueen újjászületett Ferrari 275 GTB/4-esét, amely egyelőre a gyári múzeumban tekinthető meg, amely tavaly március óta látogatható, de csak most adták azt át a nagyközönségnek ünnepélyes keretek között.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!