Miközben egymás után leplezi le új modelljeit a BMW, az év egyik legjobban várt premierjét a Párizsi Autószalonra tartogatta. A töretlen népszerűségű 3-as sorozat hetedik generációja a G20-as típuskódot kapta, tervezésekor igyekeztek minden tulajdonságára ráerősíteni, ami hozzásegítette a 15 milliós példányszám eléréséhez.

A nagyobb vesék mellett az új formájú, alapáron LED-es, opciósan 530 méterre világító, vakításmentes lézerfényszórók és a lapos, szintén LED-es, részben sötétített hátsó lámpák határozzák meg jellegzetes karakterét. Bár egyes megoldások a Mercedes-Benz és a Lexus középkategóriás modelljeiről is ismerősek lehetnek, könnyen felismerhető maradt, pedig az ikonikus hokiütő formáját is újragondolták.

Ebben a klasszikus, sportos arányoknak is fontos szerepe van, 76 mm-rel hosszabb, 16-tal szélesebb és 1-gyel magasabb lett. Tengelytávja 41 mm-rel bővült, az első nyomtávja 43, a hátsó 21 mm-rel szélesebb. 50%-kal merevebb karosszériájának légellenállási együtthatója mindössze Cw 0,23, tömege 55 kilóval csökkent, tengelyenkénti súlyelosztása 50:50%. Ezek mellett új futómű-technológia (hidraulikus ütközőelemekkel rendelkező lengéscsillapítók), valamint feláras adaptív M futómű és fékrendszer, illetve elektronikusan vezérelt M differenciálmű fokozza a vezetési élményt.

Utasterének berendezésekor is a megszokott, vezetőközpontú környezet kialakítása volt a cél. A műszeregység digitális kijelzője alapesetben 5,7 colos, a sofőr felé forduló középkonzolba egy 8,8 colos képernyőt integrálnak. Plusz pénzért teljesen vetített, 12,3 colos műszeregység és 10,25 colos központi kijelző is elérhető. A váltókonzol gombjai a motorindítóval egészültek ki, a kormány mellett a váltókart is új formába öntötték.

Minden elődjénél tágasabb váll- és könyöktér, valamint lábtér várja az utasokat, akik vadonatúj első és hátsó ülésekben élvezhetik a csendet, amit a habbal kitöltött A-oszlopok és a zajcsillapító szélvédő biztosít. 480 literes csomagtartója szériában 40:20:40% arányban dönthető háttámla segítségével bővíthető. Az új vagy továbbfejlesztett vezetőtámogató asszisztensek mellett a bajorok itt vezetik be az Intelligens Személyi Asszisztenst, a “Hey BMW” paranccsal életre hívható, önmagát fejlesztő mesterséges intelligenciát, amely navigátorként és szórakoztató elektronikaként is bevethető.

A 2019 márciusában esedékes piaci bevezetéskor két benzin- és három dízelmotor közül lehet majd választani, melyek teljesítik az Euro 6d-Temp előírást. A 320i típusnév 184, a 330i 258, a 318d 150, a 320d és 320d xDrive 190 lóerős, 2,0 literes, négyhengeres, a 330d 265 lóerős, 3,0 literes, hathengeres motort jelöl, az USA-ban kezdettől fogva választható lesz az M340i 382 lóerővel és 4,2 másodperces 0-96 km/h sprinttel, a 330e jelzésű plug-in hibrid modell 2020-tól lesz választható. A hatfokozatú kézi váltó csak a két gyengébbik dízelhez elérhető, az opciós nyolcfokozatú automatikus szerkezet a többi, már bejelentett hajtáslánc alapáras tartozéka. Később nagyteljesítményű M Performance és takarékos, plug-in hibrid iPerformance modellel bővül a paletta.