Már több Alpine-tanulmány is készült, de azokat a Renault versenyautóiból készítették, míg a legújabb, Celebration nevű alkotás már a jövőre érkező sorozatgyártású modell előzetese. Nem is nagyon készült el az autó a LeMans-i bemutatójára, fényszórók nélkül, szedett-vedett utastérrel állt rajthoz. A pályán csak tiszteletkört tett egy Alpine A110-es kíséretében az alkotás, tehát mindenki láthatta, hogy működik már a gép – a technikáról egyébként még hallgatnak a fejlesztők.

Erősen emlékeztet az új autó megjelenése a régire, nem csak a hagyományos kék-narancs fényezés miatt. A körvonal, az oldalfal domborulatai, a fő- és kiegészítő fényszórók elhelyezkedése mind a márka első nagy sikerét, az A110-est idézi. De azért a mai kor formatervezői is otthagyták kézjegyüket a karosszérián, leginkább karbon légterelők formájában.

A könnyűfém felniknél is múltbéli formát modernizáltak – és növelték meg az átmérőt -, ezeken keresztül látható volt az egy darabból öntött alumínium kerékagy. Ezen kívül annyit tudunk a technikáról, hogy a motor az ülések mögött helyezkedik el és a hátsó kerekeket hajtja. A LeMans-i prototípusnak a belseje csak gyorsan össze lett dobva azért, hogy a pilóta nagyjából tudja kezelni a gépet; az erről készült fotók nem a sajtóanyagból, hanem a Renault Facebook oldaláról származnak.

Talán a Goodwood FoS-os (június 25-28) többet megtudunk majd a részletekről, de könnyen lehet, hogy egészen a jövő évig kell még várnunk arra, hogy a Renault elárulja: milyen hajtásláncot is kap az újjászülető Alpine sportkocsi. Addig maradnak nekünk a képek és a videók.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!