Az alvázas Kia Borrego egy kicsit túl konzervatívra sikeredett, ezért nem tudta teljesíteni az elvárásokat. Az utódnál már nem ejtik meg ugyanezt a hibát, amit jól példáz a Kia Cross GT elnevezésű tanulmány.

Kezdjük azzal, hogy a méretben bőven a Sorento fölé pozicionált autó karosszériája önhordó, a tigrisorr hűtőrács hosszú motorháztetőben folytatódik, és egy meglepően dobozszerű utastérben végződik. A hatalmas üvegtetőnek van esélye a sorozatgyártásba kerülésre, a B oszlopot minden bizonnyal pótolják majd a fejlesztés során.

Az utastérben igyekeztek prémium hangulatot teremteni, amit csupa természetes anyag – fa, bőr és megújuló forrásból származó gyapjú – használatával értek el. Meg azzal, hogy gombok és kapcsolók helyett érintőképernyőket használnak. Minden utasnak külön fotel jutott, a hátul utazók internet-hozzáférésre képes érintőképernyőket találnak az első ülések támláján.

Hibrid hajtásláncot készítettek az autónak, a 3,8 literes benzines V6-os és az elektromotor rendszerteljesítménye 400 lóerő, a rendszernyomaték 678 Nm. Mind  négy kerék hajtott, elektronika felügyeli a nyomatékelosztást, a váltó nyolcfokozatú, automatikus.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!