A cégalapító-tulajdonos Pang Qinghua után Pang Da Automobile Trade Co. Az új stratégiai partnere a Saab-nak, feltéve, hogy ebben az esetben tényleg sikerül megszerezni a hivatalok jóváhagyásait. Egyelőre az előzetes megállapodást írták alá.

Ennek értelmében a Pang Da 30 millió euróért vásárol Saab autókat, amelyeket aztán az 1100 darab, Kína-szerte működő márkakereskedésében értékesít. Ezzel rövid távra biztosítva van a svéd gyár túlélése. A középtávú működést garantáló 65 millió eurós tőkeinjekció egy, a Spyker-ben megvásárolandó 24 százalékos tulajdonrész ellenértéke lesz – lényegében erre kell rábólintania az európai és kínai hatóságoknak, illetve az IEB-nek.

A megállapodás szerint a 30 millió eurót azonnal átutalják a kínaiak, ezen felül 30 napon belül további 15 millió euróért vásárolhatnak még Saab személyautókat, ha úgy látják jónak. Ezen kívül szó van még arról is, hogy a Pang Da pénzével é a Saab technikai hátterével autógyárat létesítenek Kínában, ahol Saab és egy helyi márkanév alatt készülő márka autói készülnek majd. Ehhez előbb azonban jóvá kell hagyni a két cég közös munkáját.