A német Rainer Zietlow, a fotós Marius Biela és orosz kísérőjük, Peter Bakanov volt a legénysége annak a Volkswagen Touaregnek, amellyel új világrekordot állítottak fel azzal, hogy 6 nap 9 óra 38 perc alatt végighajtottak Eurázsián, a Távol-Keleten fekvő Magadanból Lisszabonba.

Június 9-én indult a nagy kaland, először is odafelé menet feltérképezték az útvonalat, ez húsz napig tartott, majd egy rövid pihenőt követően július elsején reggel 6 órakor elindult visszafelé a kis csapat. Elmondásuk szerint az első háromezer kilométer volt a legnehezebb, mert Szibériának azon a részén nincsenek szilárd burkolatú utak.

Átlagosan 100 km/h-s sebességet értek el a 15 225 km-es távon. Az autójuk egy enyhén módosított, 3,0 literes 244 lóerős TDI-vel szerelt VW Touareg, Rainer Zietlow már 2011 óta használja rekorddöntésre ezt az autót, amelynek ez volt az ötödik éles bevetése. A két extra üzemanyagtartálynak köszönhetően egy tankolással mintegy 3000 km a hatótávolság, bukókeret vigyázza az utasok biztonságát, megerősítették a felfüggesztést és kiegészítő fényszórókat is kapott, a rekorddöntés alkalmából Lukoil kenőanyagokat kapott az autó.

Eredetileg 8 naposra tervezték a visszautat, de mivel nem voltak problémáik, sokkal hamarabb végeztek vele. Km-enként 10 eurócentet (összesen 1522 eurót) ajánlottak fel a szponzorok jótékony célra, ezt a pénzt a Minszk közelében lévő Marina Gorka-i SOS Gyermekfalunak adják át.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!