Mindössze 2,5 éves a Škoda modellkínálata, amelynek teljes megújulása a Superb Combi modell hivatalos megérkezésével zárult le Magyarországon. Ezzel párhuzamosan a márkakereskedések is megújulnak, az idei év végéig befejeződik azok külső átalakulása, a belső megszépülésre esetenként egészen a jövő év közepéig kell várnia az ügyfeleknek.

Világos, barátságos belső kialakítás jellemzi az új megjelenést, a bejárattal szemben mindig a legnagyobb újdonság kap majd helyet. Aktuálisan épp a Škoda Superb Combi, de egy új limitált széria vagy akciós modell is kerülhet ide. Az értékesítők mellett tartozékfal és konfigurátor-sarok is segíti a választást, a szervizmunka idejére kényelmesebb váróban foglalhat helyet az ember. A kínálat legfontosabb újdonsága, hogy a következő két évben a Yeti mellé egy kisebb- és egy nagyobb méretű szabadidő-autó jön majd.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen most a nagy méretű Škoda Superb Combinak kell örülni, amelyből már 86 darabot el is adtak hazánkban, a június óta kapható limuzinból 315-öt értékesítettek. A második karosszériaváltozattal együtt lett elérhető a hengerlekapcsolásos, 1,4 literes 150 lóerős turbós benzinmotor, ennek ellenére várhatóan továbbra is a dízelek lesznek az uralkodó erőforrások a magyar piacon. Az 1,6 literes (120 LE) és 2,0 literes (150 vagy 190 LE) TDI mellé leghamarabb 2018-ban csatlakozik majd  két turbós, 240 lóerős 2.0 TDI.

Magyarországon 900 ezer Ft-os bevezetési kedvezményt hirdetett a forgalmazó a Škoda Superb típusra, ennek megfelelően a limuzin alapára 6 509 410 Ft, míg a kombiért legalább 6 835 800 Ft-ot kérnek. Az árengedmény egyébként visszavonásig érvényes.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!