Sok kis-, közepes- és néhány nagyvállalat is már tavaly élt a személygépjármű bérlet után megfizetett áfa levonásának lehetőségével, de eddig az egységes jogszabály-értelmezés hiányában többen nem használták ki az új szabályozás minden előnyét. A LeasePlan, hazánk vezető flotta- és gépjárműkezelő vállalata szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium és a NAV tavaly év végi írásos tájékoztatásának köszönhetően idén még többen választhatják a tartósbérlet konstrukciót a céges gépjárműflották beszerzésekor. A Magyar Lízingszövetség Flotta Bizottságának kezdeményezésére a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pontosította a bérbe, operatív lízingbe vett személygépkocsik bérleti díjához kapcsolódó áfalevonási jog módját, mivel szakmai és üzleti körökben is bizonytalanság volt a tekintetben, hogy az operatív lízingdíj elszámolásakor a gépjármű finanszírozás mellett a járulékos szolgáltatásokhoz tartozó díjtételek áfájának levonására is jogosultak-e a vállalatok.

A tájékoztató, mely megtalálható a Lízingszövetség weboldalán is, most egyértelműen megerősíti, hogy személygépkocsikat tartós bérletbe vevők nemcsak a finanszírozási díjra eső áfát jogosultak levonni, hanem az adott operatív lízingügylet keretében felmerülő járulékos szolgáltatások költségének áfáját is, ha a személygépkocsikat adólevonásra jogosító gazdasági tevékenységükhöz használják, és megfelelő nyilvántartást vezetnek. E lehetőséggel a vállalatok akkor is élhetnek, ha az egyes díjtételeket külön számlákon terheli feléjük a lízingtársaság. A gyakorlatban egy gépkocsira vetítve több tízezer forintot jelenthet a járulékos szolgáltatások áfa tétele.

A kilencezer gépjárművet üzemeltető LeasePlan Hungária Zrt. adatai szerint a tavalyi évben átlagosan nettó 137 ezer forintba került havonta egy vállalati gépkocsi tartósbérlete. A több száz autót bérlő nagyvállalatok 122 ezer forintot, a kis- és közepes méretű vállalatok 147 ezer forintot, míg az egy-két autós mikro vállalatok 176 ezer forintot fizettek ki átlagosan havonta egy vállalati gépkocsi nettó havidíjára. A lízingbevevő, aki csak üzleti célokra használja a bérelt gépjárművet, az átlag bérleti díj esetén akár havi 37 ezer forintnyi áfa levonására is jogosult lehet. Ezzel az operatív lízinget választó vállalatok az üzemeltetés során olyan költségek áfáját spórolhatják meg, mint a gépjármű finanszírozás, javítás, karbantartás, téli-nyári gumik, kárrendezés vagy a csereautó. Egy olyan vállalatnál, ahol például 70%-ban használják üzleti célokra a cégautót, szintén jelentős, havi akár 26 ezer forintnyi összeg takarítható meg az áfa visszaigényléssel operatív lízing esetén. Pesti Tímea, a LeasePlan kereskedelmi igazgatója az átlagos 137 ezer forintos havi nettó tartósbérleti díjat és 100%-os üzleti használatot alapul véve úgy kalkulál, hogy pénzügyi lízinget választó vállalkozásokhoz képest autónként akár havi 14 ezer forinttal, a flottájukat önállóan kezelő és finanszírozó cégekhez képest pedig akár havi 37 ezer forinttal több maradhat azoknak a kasszájában, akik operatív lízinget választanak. Könnyű kiszámolni, hogy már öt-tíz autó esetén is több millió forint spórolható évente.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!