2010-ben hozták létre a National Green Tribunal nevű bíróságot Indiában, ennek az a feladata, hogy a szintén ekkor meghozott környezetvédelmi törvényeknek érvényt szerezzen. Ez a bíróság olyan határozatot hozott, miszerint Új-Delhiben azonnali hatállyal ki kell vonni a forgalomból a 10 évnél idősebb dízelmotoros autókat, ezeknek a rendszámait pedig a hivatal küldje meg a rendőrségnek, ahol célzottan figyelhetik majd a jogszabály betartását – tehát hogy nem használják az autót.

A döntés hatalmas felháborodást keltett, például azért, mert Indiában egy új autó megvásárlásakor 15 évre kell előre befizetni az útadót, de a bírósági ítéletben arról nincs szó, hogy visszakapnák az autósok az összeg harmadát, tehát arra az időtartamra vonatkozó részt, amikor hatóságilag tiltották ki autójukat a forgalomból. De van olyan is, aki nem érti, miért kell a 8 éves, 38 ezer km-t futott Fiat Palióját két év múlva nagyjából 45 ezer km-nél eladnia, miközben rengeteg olyan dízelmotoros mikroteherautó fut az utakon, amelyeknek a mai napig semmiféle környezetvédelmi előírást nem kell betartaniuk. A forgalomból kivonás azzal jár, hogy az autókat nem lehet használtan értékesíteni, csak bontóba lehet azt leadni, így viszont a tulajdonosok nem tudják Új-Delhin kívül eladni autójukat, hogy annak árát egy új vásárlásához kezdőrészletként felhasználják. A taxisok szakszervezete rögtön az alkotmánybírósághoz akar fordulni, leginkább azért, mert semmiféle felkészülési idő nincs a döntésre.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!