Nem volt túl nehéz dolguk a Nyugat Angliai Egyetem és az Utrechti Egyetem kutatóinak, amikor arról volt szó, hogy önkénteseket keresnek a legújabb kutatásukhoz, amelynél a másnapos állapotban való autóvezetést vizsgálják. Hamar meglettek az emberek, akik vállalták, hogy leisszák magukat a tudomány érdekében.

Miután átmulatták az éjszakát a fiatalok, másnap jelenésük volt az egyetemi laborban, ahol aztán egy szimulátorban megvizsgálták, hogyan teljesítenek a volán mögött. A rend kedvéért a teszt előtt ellenőrizték, és minden résztvevőnek már 0,0 volt a véralkohol-szintje. Ehhez képest nagyjából ugyanazokat a hibákat vétették a sofőrök, mint azok, akik ittasan ülnek a volán mögé. A másnapos sofőrök, noha a törvény betűje szerint vezetésre alkalmas állapotban vannak, nem képesek állandó sebességet tartani, lassú a reakcióidejük, sokat hibáznak és gyakran kell azért korrigálniuk, mert elkezdenek valamelyik irányba lehajtani az útról.  Kutatók célja az volt, hogy az átmulatott éjszakát követő munkába menést szimulálják a 20 perces úttal, a csúcsidőben való autózás még a vezetésre alkalmas állapotban lévő sofőröknek is megerőltető, a másnaposoknak megoldhatatlan feladat.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!