Türkmenisztánban önkényuralmi rendszer van, ahol meglehetősen sajátos szempontok alapján korlátozzák például a használtautók behozatalát. Még 2009-ben megtiltották a 2000 előtt gyártott autók importját – az életkorhatár merev, azaz ma is a 2000 előtti autók tiltottak – és a kétajtós sportkocsikét, 2015 óta hivatalosan tilos a 3,5 literesnél nagyobb motorral szerelt autók importja, de ezt csak a német prémiummárkák esetén érvényesítik, illetve tilos fekete színű autókat is importálni, no és 1,3 literes motornál kisebb lökettérfogatú használt autót se lehet bevinni Türkmenisztánba. Utóbbi leginkább annak köszönhető, hogy az elnök unokatestvére tulajdonában vannak az asgabati Ford, Hyundai és Kia márkakereskedések, és nem akartak konkurenciát teremteni a kis motorral rendelkező, takarékos újautóknak…

2018. január 1-én lépett érvénybe a legújabb korlátozás, ami már nem használtautó-importot szabályoz, hanem a fővárosban forgalomban lévő autók színét: tilos fekete autót használni Asgabatban. Aki az említett határidőig nem fényeztette át autóját, annak a hatóságok lefoglalták és elszállíttatták járművét, amelyet csak azt követően kap vissza, ha újrafényezteti azt – ez esetben ráadásul csak a fehér és szürke színek közül választhat a tulajdonos. Persze ez nem lesz egyszerű, hiszen ahogy azt az Azatlyk rádióhoz betelefonáló érintett kifejtette, január elsejével megdrágult az autók átfestése a korábbi 7000 manatról (510 ezer Ft) 11 000 manatra (802 ezer Ft) – a fizetése viszont változatlan maradt, 1000 manat (73 ezer Ft).