Ahhoz képest, hogy másfél évtizedet töltött a piacon, még egész jól fogyott a Toyota Tundra, hiszen tavaly 109 203 példányt értékesítettek belőle, de nem lehetett tovább halogatni a generációváltást. A létraalvázat és a technikát egyébként már korábban megismerhettük, hiszen ezt használja a Landcruiser 300-as is, de van néhány fontos újdonság, ami a haszonjárműnél debütált.

Könnyű felismerni az újdonságot, hiszen szinte a teljes orrát elfoglalja a hűtőrács, ami egyébként a Toyota USA-beli formatervező stúdióiban (Ann Arbor és Newport Beach) készült. A határozott vonalakkal a strapabíróságot akarják jelezni, a sportosságot a kidomborított kerékjáratok és a fekete A oszlopok erősítik. Apropó sportosság, kezdettől fogva elérhető a TRD csomag, amelynél színre fújják a hűtőrácskeretet, a fokozott terepképességű TRD Pro esetén az egyébként fekete karosszériadíszeket pedig álcamintával borítják. Plató kereszttartóit alumíniumból készítik, rögzítési lehetőségeket, lámpákat és 120V-os elektromos csatlakozót is elhelyeztek a raktérben. A fülke minden esetben négyajtós (Double Cab és CrewMax), a plató hossza háromféle lehet (1,7 méter, 2,0 méter vagy 2,45 méter).

Elöl új a kettős keresztlengőkaros felfüggesztés, a kormányművet az első alváz-kereszttartóba helyezik, a kényelem javítása érdekében a merev hátsó hídnál már csavarrugókat használnak, a hasznos teherbírást 880 kg-ra növelték. Extraként a hátsó tengelyre légrugókat is lehet kérni, amellyel terepezéshez meg lehet növelni a hasmagasságot, berakodáshoz meg le lehet csökkenteni. Az összes változatnál felár ellenében lehet kérni az elektronikusan vezérelt lengéscsillapítást.

Digitális lett az utastér, a kormány mögé hagyományos órák és egy 4,1 colos kijelző vagy 12,3 colos képátlójú monitor kerül, középre 8 vagy 14,1 colos képátlójú érintőképernyőt helyeznek, a fejegység neve a kevésbé fantáziadús Audio Multimedia, és hangvezérléssel kezelhető digitális segéd is van a fedélzeten.

Az új Tundra alapmotorja a 3,5 literes V6-os biturbó, amely itt i-Force névre hallgat és 394 LE/649 Nm a teljesítménye, amivel felülmúlja az előd 5,7 literes V8-asát (386 LE/544 Nm). Újdonságként itt debütál a 3,5 literes biturbót használó öntöltő hibrid rendszer, amelynél 443 LE/790 Nm a rendszerteljesítmény. Mindkét motorhoz tízfokozatú automatikus váltó csatlakozik, az összkerékhajtás extraként kérhető. Új elem a kínálatban a TRD Pro fokozott terepképességű változat, ami külön olajtartályos Fox lengéscsillapítókat és megerősített futómű-alkatrészeket használ, illetve az első tengelyen 2 cm-rel növelik a hasmagasságot is, és ennél mindenféle elektronikus beavatkozóval ellátott összkerékhajtást adnak. Utóbbi várhatóan megjelenik majd az alváz-társ Landcruiser 300-asban is, az öntöltő hibrid rendszer pedig a Lexus LX 700h-ban jut majd szerephez.