Nyolc év nagy idő a kompakt kategóriában, de a Mitsubishi erejéből ennyi időt követően csak egy modellfrissítésre futotta a Lancerrel kapcsolatban – igaz, az utóbbi hónapok akciózásának köszönhetően Magyarországon kifejezetten jól fogyó típus lett a Lancer. Az Egyesült Államokban bemutatták a felfrissített modellt, amelynél a megjelenés átalakulása mellett a turbómotoros változatok megszűnése az érdemi változás.

Az új első lökhárítóval együtt búcsút mondtak a hatalmas méretű hűtőrácsnak, a rendszámtábla ezt követően a karosszéria színére fényezett műanyagdarabon utazik, a felső légbeömlő pedig a fényszórókhoz csatlakozik. A ködlámpák mellett kaptak helyet a manapság elengedhetetlen LED-es menetfények. Egyébként óvatosan nyúltak a formához, új a külső tükör, a felnik, és a hátsó lökhárítón is csiszoltak egy keveset. Az utastér még ennyit se változott, a rádió/navigáció az újdonság.

Műszakilag nem változott az Egyesült Államokban eddig is elérhető 2,0 literes (148 LE) és 2,4 literes (168 LE) benzinmotor, a 2,0 literes turbót (Ralliart és Evolution X) törölték. Az alap felszereltség továbbra is 5 fokozatú, kézi kapcsolású váltót kap, a többi autóban pedig a továbbfejlesztett fokozatmentes automatikus váltót kap, ami alacsonyabb fogyasztást és gyorsann reakciókat ígér.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!