Hét év nagy idő egy luxusautó életében, hiszen azoknál vezetik be újításaikat a gyárak, a Lincoln Navigator nevű óriás szabadidő-autónál ez nem modellváltásra, hanem csak egy alapos frissítésre volt elegendő.

Ráadásul nem is nagyon erőltették meg magukat a formatervezők, újak az A oszlop előtti, könnyedén cserélhető karosszériaelemek, a kocsi orrát a márka újonnan felfedezett kettős hűtőrácsa díszíti, hátul már csak a csomagtérfedél változott, ahová átnyúlnak az újraformázott lámpák. Továbbra is kínálnak a normál (527 cm) mellett nyújtott (565 cm) karosszériát azoknak, akiknek tágas utastérre van szükségük.

Az utastérben már nincs ilyen sok változás, a műszeregységben az analóg sebességmérő mindkét oldalára került egy-egy 4,2 colos képátlójú kijelző, a középkonzolon pedig alapfelszerelésként ott találjuk a 8 colos érintőképernyővel rendelkező MyLincoln Touch fejegységet. Lecserélték a kormánykereket is, és bevezették a nyomógombos motorindítást.

De van egy jelentős változás, amely még merésznek is nevezhető egy, az Egyesült Államokban készülő luxusautónál, mégpedig a V8-as motor törlése. Az 5,4 literes, 310 lóerős Triton blokk helyét a 3,5 literes V6-os EcoBoost veszi át a motortérben, „több mint 375 lóerős” teljesítménnyel. A hozzá csatlakozó hatfokozatú, automatikus váltót kézzel is lehet vezérelni, az összkerékhajtás feláras extra. Kategóriájának legtakarékosabb járműveként emlegetik a 2015-ös Lincoln Navigatort, erről azonban nem bizonyosodhatunk meg, hiszen fogyasztási adatokat nem közöltek.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!