Főként a Trabanttól, a Német Demokratikus Köztársaság egyik emblematikus termékétől akartak szabadulni – akkor bizony kevesen gondolták, hogy a Papírjaguárnak becézett autó – melynek kétütemű változatának gyártása a berlini fal leomlása után, a négyüteműé két évvel később szűnt meg – hamarosan státuszszimbólummá válik nemcsak az egységes Németországban, de idehaza is.
– A Trabant a lábam – mondja Piszker Sándor, s büszkén mutatja a 601-es kombit, mely úgy néz ki, mintha most gördült volna le a zwickaui gyártósorról. – Enélkül házhoz kötött lennék.
A középkorú kaposvári férfi a nyolcvanas években vette a fehér kombit, s bár azóta megannyi nyugati kocsi is megfordult a kezei között, a Trabijához ragaszkodott. S persze ápolta, gondozta, folyamatosan felújítgatta.
– Egy tízes és egy tizenhetes kulcs, valamint egy csavarhúzó kell hozzá – állítja Sebestyén Krisztián, a keletnémet autók somogyi fanatikusainak egyik vezetője, aki húsz év alatt úgy hatvan Trabant tulajdonosának mondhatta magát. – Ennél egyszerűbb autó nincsen, könnyen javítható, s csak akkor hagy cserben, ha durrdefektet kap vele az ember. Minden más esetben helyben reparálható.
A fenntartása viszont ma már nem olyan egyszerű, mint a szocializmusban: továbbra is keveréket kér a tankolásnál, ilyen viszont már nem létezik a kutaknál, vagyis a tulajnak magának kell adagolnia az olajat a benzinhez. Az eredeti alkatrészek is egyre drágábbak, hiszen sokan rájöttek, a fanatikusok kinyitják a pénztárcájukat egy-egy hiánycikkért.
– Ugyanannyi kipofozni, mint egy korabeli Mercedest – jegyzi meg Sebestyén Krisztián. – És sajnos ezen is van mit cserélni: tévhit ugyanis, hogy a Trabi nem rohad, hiszen csak a váz műanyag, a kasztni fém.
Mivel tényleg csak a rajongók áldoznak rá, egyre kevesebb Trabant fut az utakon: a rendszerváltásnál még háromszázezres szám ma harmincezerre apadt. Illetve ennyinek van rendszáma, valóságban sokkal kevesebb pöfög már rendszeresen. Napi használatban Somogyban alig néhány tucat.
– Ez az idén negyven éves – int a kombi felé Piszker Sándor. – Kilencven az utazósebessége, jó olajjal a százhúszat is bírja. Ja, és nem füstöl! Illetve csak addig, míg bemelegszik a motor.
– De hát olyan jó a szaga! – szól közbe Sebestyén Krisztián. – Na jó, ízlések és pofonok.
A kipöfékelt füst valóban megosztó, ám az autó megbecsülése egységesen növekszik, s nemcsak idehaza: egy jó állapotú Trabiért Németországban megadnak 3-4000 eurót is, az igazi kuriózumok, mint a P50-es vagy az 500-as kombi pedig tízezer euró felett cserél gazdát. Persze ’89 szeptemberében ezt még senki sem tudhatta…
Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
