Kimagaslóan sikeres évet zárt 2017-ben a Ford hazánkban, hiszen a személyautók és kishaszongépjárművek piacán 11,77%-os részesedést szerzett a márka. A 16 033 példányos értékesítési eredmény révén nem szakadt meg az a sorozat, ami még 2009-ben kezdődött, vagyis hogy Magyarországon a Ford vezeti az új gépjárművek összesített eladási listáját. „A hazai sikereinket elsősorban annak köszönhetjük, hogy a Ford nemcsak egy szegmensben nagyon jó. A gépjármű szegmensek talán legszélesebb spektrumát fedjük le, és szinte minden kategóriában az elsők között szerepelnek modelljeink.” – mondta Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója.

Szamosi Viktor szerint a hazai újautó eladások 2018-ban kismértékben, de nőnek majd, a visszafogott optimizmusnak elsősorban az az oka, hogy az új autó eladásokat továbbra is negatívan befolyásolja az országba érkező használtautó áradat. Bár a hálózat tavaly is két új értékesítési ponttal erősödött (Budapest és Kaposvár), a munkaerőhiány nagy kihívás elé állítja a cégeket, leginkább képzett autószerelőből van hiány – 120 olyan szervizállás van, ahol nincs szerelő.

Ami a 2018-as modellújdonságokat illeti, a februárban érkező EcoSport szabadidő-autó nyitja a sort, aztán érkezik a megújult Transit és Tourneo Custom, illetve az új Connect és Courrier teher-, és személyszállító változata is. A Fiesta modellsorozatot a terepjárós köntösbe csomagolt Active és az ST topverzió miatt kerül reflektorfénybe, illetve jön a megújult Mustang is. A második félév nagy durranása az új generációs Focus lesz. Friss fejlesztésű motorjaival, opciós nyolcfokozatú automatikus váltójával számos technikai csemegét tartogat a jövevény, melyből Vignale változat is készül!