Az új Dart lesz a követendő példa a Dodge személyautók számára, ennek megfelelően alakították át a Charger modell elejét. A fényszórók LED-es menetfénnyel gazdagodtak, és immár egybefolynak a korábbinál szélesebb hűtőráccsal. De ez nem minden, a gyár szerint majdnem az összes külső karosszériaelemet lecserélték, például az oldalfalon lévő karaktervonal sokkal „élesebb”, azaz kisebb íven hajlik a lemez a peremnél. Hátul teljesen LED-es lámpákra váltottak, az alapmodell kivételével LED-es ködlámpák is járnak az első lökhárítóba.

A motorokhoz nem nyúltak a mérnökök, a 3,6 literes V6-os 292 lóerős, az 5,7 literes V8-as 370 lóerős, mindkettőhöz nyolcfokozatú, automatikus váltót párosítanak; eddig csak 5 fokozatú automata járt a HEMI-hez. A felfüggesztés geometriájához nem nyúltak, de a futómű bölcsőket immár nem acélból, hanem alumíniumból készítik, ami csökkenti a jármű tömegét.

Az utastérben alapfelszerelés lett a középkonzolon elhelyezett, 8,4 colos érintőképernyővel rendelkező Uconnect fejegység, a műszeregységben az analóg órás között egy 7 colos képátlójú monitort helyeztek el. Új a kormánykerék, és immár alapfelszerelésként adják a kézi beavatkozás lehetőségét megadó váltófüleket.

A nem csak a nevével, de egész megjelenésével a hetvenes éveket idéző Challenger kupé megjelenését nem módosították, ha nem számítjuk az új különleges változatokat, úgymint Scat Pack és Shaker. Utóbbi a motorháztető közepén vágott lyukon keresztül táncoló szívósort jelent, előbbi pedig 485 lóerős, 6,4 literes HEMI V8-ast ad, nagyteljesítményű Brembo fékekkel és 20 colos felnikkel együtt. Felár ellenében immár a kupénál is a nyolcfokozatú automatikus váltót adják az összes motorhoz, alapáron továbbra is hatfokozatú, kézi kapcsolású a váltó.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!