Húsz év kihagyás után újra készül nyújtott tengelytávolságú Range Rover, amelynél 14 centi jelenti az újdonságot. Kívülről a hosszabb hátsó oldalajtókról lehet felismerni ezt a modellt, amelynél a hátul ülő a főszereplő. Nem véletlen lényegében a Los Angelesi bemutatóval (nov. 20.) egy időben a Guangzhoui Autószalonon (nov. 21.) is látható lesz az újdonság.

A 14 centiméteres nyújtásból a második sor lábtere profitál, de igazán csak az “Executive” dönthető támlás, lábtartós hátsó ülés megrendelésével lesz teljes az élmény. A nyújtott karosszériával két tétellel bővül a szériafelszerelések listája, a hátsó elektromos működtetésű sötétítőkkel és a panoráma üvegtetővel. Kezdetben az összes benzin- és dízelmotorral, illetve az összes felszereltséggel választható az LWB névre hallgató nyújtott karosszéria, hibrid hajtással csak a jövő év második felében lesz elérhető a legnagyobb Range Rover.

A másik nagy dobás, hogy az eleve méregdrága Autobiography felszereltséget megkoronázták egy Black utónevű modellel, amely egyedi hűtőrácsot és 20 vagy 21 colos felniket kap. Ennél is a második sorban utazóé a fő figyelem – a nyújtott karosszéria feláras extra -, az egyedi hátsó középkonzolból asztalka hajtogatható ki, van néhány extra pohártartó és USB csatlakozó is. A Range Rover Autobiography Black – rövid karosszériával – már november 5-én bemutatkozik a Dubai Autószalonon.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!