Ugyanaz a TNGA építőkészlet rejtőzik a Toyota FT-4X elnevezésű tanulmány alatt, ami például a C-HR nevű szabadidő-kupé esetén is. Jelen esetben azonban nem mondtak le a praktikus belsőt ígérő dobozforma megjelenésről, amelyet harsány, kontrasztos színválasztással és aszimmetrikus kialakítású karosszériával borítottak.

Nem idegen az effajta jármű a japánoktól, ezért könnyen lehet, hogy hamarosan – mondjuk úgy egy év múlva – már szériaautóként üdvözölhetjük a jelenleg még csak tanulmánynak számító FT-4X-et. A cég kaliforniai formatervező-központjában álmodták meg az alkotást, és onnan származik a többnyílású hátsó is, amely hasonlít a Honda hasonló, sorozatban kínált rendszeréhez. Kiránduláskor például hatalmas felfelé nyíló ajtóként nyújt védelmet például az eső ellen, míg városban, ahol nincs feltétlenül elég hely a hatalmas ajtó felnyitásához, kétszárnyú, oldalra nyitható ajtóként lehet hozzáférni a hátsóhoz.

A vezetőoldali külső tükör házában jól látható módon elhelyeztek egy akciókamerát, ami képes kiváltani a fedélzeti kamerát is, de alapvetően azok számára készült, akik szeretnék megosztani virtuális barátaikkal, épp hol járnak. A belső különlegessége még, hogy a kormánylégzsák szélére helyezett forgókapcsolókkal váltották ki a bajuszkapcsolókat, a műszeregységet helyettesítő monitor felett pedig egy másodikat helyeztek el, ami kivehető.

Noha elméletileg azt mondja a sajtóközlemény, hogy nincs szándéka megépíteni a gyárnak az FT-4X-et, azt fejtegetik, hogy fokozatmentes váltóval kombinált négyhengeres motorokat képes befogadni a motortér, a tanulmánynál azonban terepfokozattal is rendelkező összkerékhajtást alkalmaztak.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!