A Volkswagen és annak egyik kínai Partnere, a Shanghai Automotive Industry Corporation megállapodást írt alá, amelynek értelmében fejlesztik és kibővítik a két cég közös vállalatának, a Shanghai Volkswagennek a tulajdonában lévő antingi üzemet, amelyet hibrid és elektromos autók gyártására készítenek fel.

A következő négy évben – vagyis inkább háromban, hiszen az első új típus 2016-ben érkezik – 15 elektromos, hibrid vagy hálózatról tölthető hibrid hajtással szerelt új személyautót dobnak piacra. Ezek között lesznek kifejezetten a helyi piacra készített és a világpiacról származó, de a helyi igényekhez alakított autók is. Első körben hibrideket dobnak piacra, a teljesen elektromos autók csak 2019-ben érkeznek. A Volkswagen egyébként az autók összeszerelése mellett a fejlesztés egy részét is Kínába telepíti, és az alternatív hajtáshoz szükséges komponensek (akkumulátorok, villanymotorok, vezérlőegységek) gyártását is ide telepíti. Ez a fejlesztés része a Volkwagen Csoport 22 milliárd eurós kínai befektetési programjának, amelynek másik nagy részlete a First Automobile Works-sel közös FAV-VW vegyesvállalatot érinti majd.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!