Az önkormányzatok előszeretettel használják a fekvőrendőröket a forgalom csillapítására, mert ezek mindenki számára jól látható módja a szándéknak, pedig ennél sokkal jobb módjai is vannak az adott útszakaszon haladó forgalom korlátozásának.

A Yorki Egyetem kutatói most kifejezetten a fekvőrendőrökkel ellátott útszakaszokat vizsgálták, és arra a következtetése jutottak, hogy sokkal nagyobb a légszennyezés az ilyen részeken. A fekvőrendőrhöz közelítő autóból először is fékpor száll fel, majd gyorsításkor extra üzemanyagot égetnek el – egyik se jelentkezik, ha egyenletes tempóval halad el az autó. A kutatók szerint például több értelme van az adott útszakasz leszűkítésének, amikor egy-egy ponton felváltva tud csak haladni a forgalom, mert ez a csúcsidőben eléri a célját, ellenben amikor alig vannak autók az úton, akkor lassítás – és így extra károsanyag-kibocsájtás nélkül – haladhatnak a járművek. A kutatást vezető Alastair Lewis professzor szerint egyébként a baleseti statisztikákat is megvizsgálták, aszerint a gyermekbalesetek nem a fekvőrendőrökkel védett iskoláknál, hanem jellemzően az otthonuk közelében történnek, szóval a fekvőrendőrök kiváltása másféle módszerekkel – akár elektronikus sebességkijelző/ellenőrző berendezéssel – sokkal hatásosabb tud lenni.

Egy másik kutatásban a londoni Imperial Colllege kutatói két nagyon hasonló forgalmi terheléssel bíró, 20 mérföld/h-s (32 km/h) zónában lévő utcában mérték a levegőszennyezést, a különbséget az jelentette, hogy az egyikben végig fekvőrendőröket helyezett ki a helyi önkormányzat, a másikban olyan akadályokat helyeztek ki az aszfalt közepére, amelyre csak egy kerékkel kellett felhajtani – ha nem volt szembeforgalom, akkor a púpot a kerek közé „véve” szabadon lehet haladni. Előbbiben egy benzines autó 64 %-kal magasabb nitrogén-oxid kibocsájtást produkált az állandó lassítás-gyorsítás miatt, dízelautónál 98 %-kal volt magasabb a nitrogén-oxid emisszió.

A brit kutatók szerint tehát az infrastruktúrát is fejleszteni kell azért, hogy csökkenjen a városok légszennyezettsége, ráadásul nem kell teljesen lemondani a fekvőrendőrökről sem, csak azokat humánusabbá kell tenni.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!