A Tour De Force Engineering nevű brit cég elsődleges profilja szerint korábbi Formula-1-es versenyautók üzemeltetéséhez nyújt segítséget azok tulajdonosainak, és mint ilyen, a 2011-12 között használt Marussia és Sauber versenyautók pótalkatrészeit is felvásárolták. Ezek segítségével készítenek most pályaautót az érdeklődőknek.

A karosszéria és a felfüggesztés teljes mértékben megegyezik azzal, amit anno a F-1-ben használtak, a lengéscsillapítókat az Öhlinstől veszik, a féket a Brembótól. A különös odafigyelést igénylő – előmelegítés, újjáépítés minden használat után – 2,4 literes V8-as helyett 1,7 literes négyhengeres turbómotort használnak. A versenyautó-motor 3000 kilométert bír két szervizelés között, és azt akár saját maga is elvégezheti a tulajdonos, illetve elég egy szerelő hozzá.

A maximális teljesítmény 600 lóerő a 9000/perces leszabályozási fordulaton, a váltó hatfokozatú szekvenciális, a kuplung elektronikus működtetésű. A TDF-1 fantázianevű pályaautó különlegessége, hogy a váltóház magnéziumból és karbonból készül, az aktuális F-1-en kívül itt használják csak ezt a megoldást. A 0-100 km/óra gyorsulás kevesebb, mint 2 másodpercet vesz igénybe, a csúcssebesség meghaladja a 320 km/órát. A TDF-1 4g-s keresztgyorsulásra illetve 4,5g-s lassulásra képes.