A brit Institue of Economic Affairs nevű szervezet a közlekedés gazdaságra való hatását vizsgálta, és a legfontosabb tanulsága az, hogy évi 16 milliárd fontot, azaz 6400 milliárd Ft-ot lehetne megtakarítani akkor, ha gördülékeny lenne a haladás a közutakon. Ráadásul nem is olyan észveszejtő késés okozza ezt a hatalmas kiadást, épp csak annyiból következik mindez, hogy minden egyes úton 2 percet késik mindenki – a gyakorlatban vannak, akik sokat késnek, vannak, akik időben érkeznek.

Persze nem ad valódi megoldást a problémára a gazdasági elemzők által készített tanulmány, hiszen azt javasolja, hogy szüntessék meg a jelzőlámpák 80 százalékát, és bízzanak abban a közlekedés szervezői, hogy aztán majd a közlekedők a józan eszüket használva haladnak át a jelenleginél kisebb fennakadást okozva a kereszteződéseken. Ehhez még hozzátartozik, hogy meg kellene szüntetni a buszsávokat is, amivel az utak áteresztő képessége növekedne. Egy 2009-ben végzett bristoli kísérletre hivatkoznak, amikor egy állandó torlódással üzemelő kereszteződésben először kikapcsolták a lámpákat, majd le is szerelték azokat, és azóta sokkal jobban üzemel a Cabstad kereszteződés. Terjednek a körforgalmak is, előszeretettel használnak többszörös körforgalmakat a várostervezők, mert az egyfelől leegyszerűsíti a vezető dolgát, másfelől a forgalmat is lelassítja. Muszáj megjegyezni, hogy Nagy-Britannia útjain 2000-2014 között negyedével nőtt a jelzőlámpás kereszteződések száma.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Eközben az Egyesült Államokban a statisztikák szerint jelentősen megnő a balesetek száma a jelzőlámpás kereszteződésekben azt követően, hogy oda a piroson áthajtást figyelő kamerákat szerelnek fel. Tampa városában 23 kereszteződést egészítettek ki közlekedési kamerával, ezekben 40-51 százalékkal több balesetet regisztráltak, mint korábban, igaz, ezek súlyossága csökkent: korábban a keresztforgalomba hajtás nagy balesetet okozott, addig manapság a hirtelen fékezők miatt a ráfutásos balesetek a jellemzőek.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!