A Peugeot 3008-as bevallottan szabadidő-autó, összkerékhajtás helyett is csak a gripControl nevű állítható menetstabilizálóra számíthat a sofőr. Azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lenne jó terepjáró az autó, amelyet most a Top Gear újság vietnami kiadása bizonyított be azzal, hogy egy példánnyal végighajtottak a Ho Chi Minh ösvény északi szakaszán.

Meglepő módon az autógyár a kifejezetten közútra hangolt, sportos 3008 GT-t választotta kiindulási alapnak a nagy kalandhoz. Meglepően kevés módosítást hajtottak végre a konstrukción, a nagy könnyűfém felnik helyére 17 colos acélfelnik kerültek, amelyekre Cooper Discoverer AT3 terepgumikat szereltek, és komoly alsó védelmet valósítottak meg.

Ezen kívül már csak utólagos LED-fényszóró és kerékpárszállító került az autóra, utóbbin egy 60 éves Peugeot bicikli utazott, amely kortársa volt azoknak a kétkerekűeknek, amelyeket anno a Ho Chi Minh ösvényen közlekedő vietnamiak használtak.

Fotó: Rowan Horncastle