Már olyan gyakran láttuk a Volvo második generációs V90-es kombiját, hogy lassan kezdjük várni a modellfrissítést, pedig csak most leplezték le az autót hivatalosan. Azon belül is szándékosan, az előre meghatározott ütemtervnek megfelelően.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Hatvan évvel ezelőtt mutatta be első kombiját a svéd autógyár, és azóta is több-kevesebb ilyen autó van a kínálatában. A legújabb minden eddiginél több luxust pakolt a kombi karosszériába, és annyira erre, mármint az utastérre koncentrálnak, hogy most nem is nagyon részletezik a rakteret.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Rendes fényképet se közöltek róla, a gyári videóban csak futólag lehet látni részleteiben, a befogadóképességéről  is csak annyit tudunk, hogy a hátsó támlák ledöntését követően 1526 literes a raktér. Talán azért nem akarják, hogy a kombi rész kapja a figyelmet, mert a világos kárpittal és műanyagokkal kirakott hátsó részt nem szívesen pakolja meg az ember a koszolódási hajlam miatt…

A kombi karosszéria is ugyanazokkal a hajtásokkal lesz majd elérhető, mint a testvérmodelljei, tehát a csúcsmodell jelen esetben is a T8-as hálózatról tölthető hibrid 407 LE/640 Nm rendszerteljesítménnyel, szóval aki nem sajnálja megpakolni a kényes rakteret, annak autója könnyedén képes megbirkózni akár az extranagy raksúllyal – csak győzze pénzzel.

Szóval immár háromtagú a Volvo 90-es sorozata, és ez várhatóan még két-három évig így marad, hiszen a várhatóan C90 névre hallgató kupéval kapcsolatban annyit mondanak, azt még az évtized vége előtt bemutatják. A V90-es kombival a Genfi Autószalonon találkozhat először a nagyközönség.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Hozzászólások