„Az év első kétharmadában problémák voltak a korábban rendszeres közúti ellenőrzésekkel. Az anomáliák oka a megyei közlekedési felügyeletek jogállásának átszervezése volt, mert miközben a megyei kormányhivatalokhoz kerültek szervezetileg, a jogköreik a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál (NKH) maradtak.” – informálta a Heves Megyei Hírlapot egy, a kérdést jól ismerő szakember, aki a következményekről szólva azt is elmondta: a megyei felügyelőségek önállóan nem járhattak el. Ahhoz, hogy ellenőrző munkájukat elvégezzék, a rendőrökkel és a vámosokkal közösen kellett fellépniük.

A lap szombati összeállításából kiderül: a járműveket január óta csak rendőrök állíthatták meg, a rakodási vagy egyéb szabálytalanságokat pedig csak az NKH volt jogosult szankcionálni. Egy-egy ellenőrzéshez tehát e hatóság és a rendőrség, valamint a megyei közlekedési felügyelet szakembereire együttesen volt szükség. Az ellenőrzések jegyzőkönyveit sem írhatta meg a helyi felügyelet, erre az NKH ellenőrzési osztályáról kellett hívni valakit. Így fordulhatott elő, hogy ritkábban kerülhetett sor tengelysúlymérésre, veszélyes szállítmányok, tachográf vagy útdíjak ellenőrzésére.

>>> TOVÁBB >>>