1975-ben született meg a döntés, hogy a Renault beszáll a Formula-1 versenysorozatba, sok gondolkodás és szabályértelmezés után arra jutottak a mérnökök, hogy turbófeltöltős motorral próbálkoznak. Az 1977-es silverstone-i versenyen debütált a sárga-fekete-fehér festéssel rendelkező RS01-es versenyautó. Az új technológia rengeteg műszaki problémával járt, a turbó miatt gyakran füstölve kellett kiállnia a versenyből a gépnek, ami miatt a csapatvezető Ken Tyrrel Sárga Teáskannának nevezte el a gépet, ami aztán gyorsan elterjedt. Két évvel később, az 1979-ben Dijonban megrendezett Francia Nagydíjon szerezte meg első győzelmét az RS01-es, amelyet még sok másik követett, a sikereket látva pedig a vetélytársak is a turbófeltöltésre álltak át.

A Renault RS01-es versenyautó mellett a legújabb RS17-es ihlette a Yellow Teapot, azaz Sárga Teáskanna nevű konyhai eszközt, amely szeptembertől a Champs Elysées 53 szám alatt található Atelier Renault éttermében lesz használatban. Itt és az Atelier Renault webshopjában lehet majd megvásárolni 129 eurós áron a mindössze 40 példányban készülő teáskannát.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!