Sierra Leone baleseti statisztikája elég lehangoló, hiszen a tavaly bekövetkezett 2204 darab közlekedési balesetben 380 személy vesztette életét. Az ok sokrétű, például az egész országban nincs egy darab közlekedési jelzőlámpa sem, de a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a vezetők nem tartják be a szabályokat – mondjuk, az esetek többségében nem is ismerik őket, hiszen kenőpénz segítségével jutottak hozzá a jogosítványukhoz.

Ezen kíván most változtatni a kormányzat azzal, hogy a vezetői engedély megszerzésének feltételévé tette a “Sofőr útja” nevű társasjáték legalább 1,  legfeljebb 3 hónapon át való használatát. Klasszikus táblajátékként dobókocka alapján dől el, mennyit lép előre a játékos kisautója, az egyes mezőkre lépve  pedig a KRESZ-szel kapcsolatos, illetve gépjármű-ismereti kérdésekre kell válaszolni. Indiában gyártották le a játékokat, amelyeket 60 000 Leone kifizetése után vehetnek át az autóvezetést tanulók – egyelőre 3000 példány készült el, és várhatóan nem is kell majd belőle több, hiszen az illetékesek már azon dolgoznak, hogy az interneten keresztül is hozzáférhetővé tegyék a játékot.

Morie Lenghor, a rendőrség helyettes vezetője szerint a játék sokat javít majd a közlekedésen, hiszen “a legtöbb baleset a szabályok be nem tartásából következik be. A vezetők többsége egyszerűen nem tudja, mit jelentenek a kihelyezett táblák. Sokan nem szeretnek magolni már felnőtt korban, de a játékosan adagolt közlekedési szabályok talán megmaradnak bennük.”

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!