Az egyszerűség kedvéért egy fapados Peugeot 208 Access alapján építették meg a Peugeot szakemberei a 208 Hybrid FE elnevezésű prototípusukat, az ok prózai: ebből kellett a legkevesebb felesleges alkatrészt kiszerelni. A mérnököknek ez ugyanis csak egy másodlagos feladat volt, miközben Sebastien Loeb Pikes Peak versenyautóján és egyéb projekteken dolgoztak.

Nagy gondot fordítottak például az eredetileg 1,0 literes háromhengeres motorra, amelynél a forgattyús mechanizmus összes alkatrészét kicserélték, eközben 1233 köbcentiméterre növelték a lökettérfogatot, és immár Miller ciklus szerint működik. Sűrítését 11:1-ről 16:1-re növelték, DLC (Diamond Like Coating azaz gyémánt szerű bevonat) felületkezelési eljárással keményítették meg a súrlódó felületeket és közvetlen benzinbefecskendezést alkalmaznak. Az eredmény változatlanul 68 lóerős teljesítmény, azonban a maximális nyomaték negyedével emelkedett, immár 120 Nm, és ehhez jön még hozzá a hajtásban segítő elektromotor 30 Nm-e.

A légellenállás optimalizálása érdekében új hátsót kapott az autó, az alacsony gördülési ellenállású abroncsok is keskenyebbek a gyári gumiknál. A fogyasztás leszorítása érdekében negyedével alacsonyabb a Hybrid FE tömege a kiindulási alapot jelentő 208-asnál, ezt úgy érték el, hogy a légkondi kivételével minden kényelmi extrát kidobtak, igaz, cserébe lítium-ion akkumulátor is került a fedélzetre. Az eredmény egy olyan autó, ami 8 másodperc alatt képes felgyorsulni 100 km/órás tempóra, miközben az európai mérési ciklus szerint 2,1 l/100 km a fogyasztása. Úgy tűnik, nem csak HDi motorral tudnak varázsolni a Peugeot mérnökei…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!