Lerajzolták az új Picantót, de még mindig nem tudunk meg sokat a formáról Lerajzolták az új Picantót, de még mindig nem tudunk meg sokat a formáról

Néhány nappal azt követően, hogy a Bolognai Autószalonon a Kia leleplezte az új Picanto életnagyságú modelljét, a dél-koreai gyár közreadta a első vázlatokat az autóról. Ezen már rajta vannak az ablakok és a lámpák is, igaz a pontos részleteket még mindig jól leplezi.

Márciusban, a Genfi Autószalonon fogjuk a maga teljes valójában látni a dél-koreaiak új miniautóját, amelynek formáját a cég Frankfurtban található fejlesztőközpontjában rajzolták meg. Az autó forgalmazása 2011 tavaszának végén indul, azaz nagyjából a bemutatóval egy időben hajózzák be az első, Európának szánt adagot.

A rajzon sík a hátfal - a szobor szerint a hátsó lámpák hangsúlyosabbak lesznek A rajzon sík a hátfal – a szobor szerint a hátsó lámpák hangsúlyosabbak lesznek

Hozzászólások