A három üléssorral rendelkező, a Lincoln besorolása szerint középkategóriás Aviator szabadidő-autóval világszerte piacra akar lépni a márka – Észak-Amerika és Kína jelenti nekik a világot –, ezért mondtak le a V8-as motorról. Helyette 3,0 literes V6-os biturbót kínálnak (400 LE/542 Nm), illetve a Grand Touring modellben ugyanez a blokk plug-in hibrid hajtással kiegészítve (450 LE/813 Nm) választható, a váltó minden esetben tízfokozatú, automatikus. Az utastérben annyi az eltérés a két modell között, hogy a hibrid üzemmódválasztóján a terepprogramok mellett (az elektronikus beavatkozók működési tartományát módosítja) Elektromos és Töltés megőrzése mód is választható.

Egyébként arra mentek rá a fejlesztés során, hogy a lehető legkönnyebbé és legélvezetesebbé tegyék az utazást, például jeladó helyett a párosított okostelefonnal is használható az Aviator, akik a hagyományos kulcs (jeladó) mellett teszik le a voksukat, azok annak örülhetnek, hogy rögtön négy darabot adnak az autóhoz, így a családtagok is megkapják a magukét – ami rögtön a beállításaikat is tárolja. Különösen csendes az utastér, így különösen jól hallani a szimfónikus zenekar által feljátszott visszajelző hangokat, vagy a feláras, 28 hangszórós Revel Ultima hifit, a kényelemről a felfüggesztést a kátyúkra felkészítő aktív rendszer gondoskodik.

Új elem a vezetőtámogató rendszerek között, hogy az ütközéselkerülő már nemcsak fékezéssel avatkozik be, de az elektromos rásegítés segítségével asszisztál a vezető elkerülő mozdulatához. A parkolósegéd gombnyomásra állítja le az autót párhuzamos vagy merőleges helyre, illetve onnan ki is navigálja azt, ami egy ilyen nagy méretű járműnél nagy segítség, főleg a merőleges helyről való kitolatásnál. A csomagtér méretéről annyit közöltek, hogy a harmadik üléssor padlóba hajtásával úgy lehet négy golfzsákot elhelyezni ott, hogy nincs szükség azokat egymásra pakolni. A plug-in hibridnél is ugyanakkora a raktér befogadóképessége, mint a benzinesnél, még a teljes értékű pótkerék és a 72 literes tank is változatlan.