Lejárt azoknak a berendezéseknek az aranykora, amelyek képesek voltak megakadályozni, hogy a rendőrök bemérjék a megengedettnél gyorsabban hajtó autósokat. Az úgynevezett lézerblokkolók használata – egy sor más országhoz hasonlóan – a KRESZ már hatályos módosítását követően Magyarországon is tiltott. A ilyen berendezések nemcsak figyelmeztetni tudják az autósokat a traffipax jelenlétére, hanem meg is bénítják a rendőrség műszereit, így tulajdonképpen használóik büntetlenül száguldozhattak – eddig.

Azok, akik a tiltás dacára továbbra is használnak ilyen berendezést, súlyos büntetésre számíthatnak: a közlekedés hatósági ellenőrzésének megzavarása miatt indíthatnak ellenük eljárást, amiért akár több százezer forintos bírság is kiszabható velük szemben, valamint a blokkolót is elkobozhatják. A lézerblokkolóval felszerelt járműveket a rendőrök eddig is felismerték: a sebességmérő berendezés úgy viselkedett, mintha elromlott volna, ha ilyen kocsit akartak bemérni, csak éppen nem tehettek semmit. Mostantól viszont felléphetnek a használóikkal szemben, azaz akár nyomban megállíthatják őket, vagy a kocsi rendszáma alapján kezdeményezhetnek eljárást, ha kiszúrják őket.  Tehát nem érdemes arra bazírozni, hogy a berendezés használata megúszható.

Készül a sok tízezer forintba kerülő fénykép: ha valaki előbb tudomást szerez a traffipaxról, az nem baj, de blokkolni tilos a készüléket (fotó: AS) Készül a sok tízezer forintba kerülő fénykép: ha valaki előbb tudomást szerez a traffipaxról, az nem baj, de blokkolni tilos a készüléket (fotó: AS)

A traffipax-előrejelző készülékek használata viszont továbbra sem tilos. A radar- és lézerdetektorok akár több száz méterrel is előre tudják jelezni a rendőrségi sebességmérőket, így a vezetőknek bőven van idejük rálépni a fékre, hogy elkerüljék a büntetést. Ezek az eszközök tulajdonképpen ugyanazt a funkciót töltik be mint az egymásnak integető, villogtató autósok, akik így jelzik a rendőrök jelenlétét, s ez utóbbi sem tiltott.

Már tízezer forintért is kapható előjelző

A lézerblokkolók az áruházak polcairól és az internetes kereskedések kínálatából szinte azonnal lekerültek a szabályváltozást követően, ettől függetlenül aki úgy gondolja, megéri számára a kockázat, be tudja szerezni: több aukciós oldalon is találni ilyen termékeket, az áruk néhány tízezer forinttól indul. Bőven van választék viszont traffipax-előrejelzőkből. Ilyen berendezés már akár tízezer forintnál olcsóbban is beszerezhető – bár ezek használhatóságáról megoszlanak a vélemények –, de 150 ezer forintért is kapható. Természetesen az ár függ például attól, hány méterre képesek előre jelezni a rendőrségi készülékek jelenlétét. Kínálnak lökhárítóba építhető egységeket, de hordozható eszközöket is. Utóbbiak azoknak lehetnek hasznosak, akik több autót is használnak, így nem kell mindegyikbe beszereltetni a berendezést.

Nem ellenőrzik, de kell az elsősegélydoboz

Alaphelyzetben a KRESZ már hatályos módosítása után nem kell büntetéstől tartaniuk azoknak, akiknek nincs elsősegélykészletük a kocsiban – eddig ezért harmincezer forint bírságot szabhattak ki a rendőrök. A változtatás azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy nincs szükség a csomagra: a kormányrendeletben rögzítették, hogyha szükség lenne a készletre, de nincs az autósnál, akkor továbbra is jár a büntetés. (Sőt, akár segítségnyújtás elmulasztása miatt büntetőeljárást is indíthatnak ellene.) Vagyis ez azt jelenti, mindenképpen tanácsos a kocsiban tartani az elsősegélykészletet, mert ugyan pusztán azért már nem büntetnek meg senkit, mert nincs vagy lejárt a szavatossága, de ha valaki azért nem tud ellátni egy sérültet, mert nem áll rendelkezésére a készlet, megbüntetik. Ugyanez vonatkozik a porral oltóra is.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!