A PSA csoport közleménye szerint az újraindulást megelőzően megerősített egészségvédelmi intézkedéseket vezettek be a szakszervezetek és az Üzemi Tanács támogatásával. Az intézkedések független auditáláson estek át a PSA csoport összes telephelyén. A termelést fokozatosan és biztonságosan indítják újra, az értékesítési folyamatok által vezérelve.

– Munkavállalóink egészségének és vállalatcsoportunk gazdasági helyzetének védelme továbbra is a két fő alapelv működésünk irányításában. A megerősített egészségvédelmi intézkedésekről szóló protokollunk magas szintű védelmet kínál munkatársaink számára, és ez az első feltétele a gyártóüzemünk újraindításának. Emellett a gyártás alakulását a kereskedelmi tevékenység, és eladások befolyásolják. Fokozatosan és biztonságosan újraindítottuk ipari gyártórendszerünket az ügyfelek által elvárt autók gyártására. Ez a két kritérium határozza majd meg az elkövetkező hetek és hónapok döntéseit – jelentette ki Yann Vincent, a PSA csoport gyártásért felelős alelnöke.
– A szentgotthárdi motorgyár termelésének szüneteltetését követően megerősített egészségügyi protokollt vezettünk be a szakszolgálatok támogatásával, valamint szoros együttműködésben a szakszervezetekkel és az Üzemi Tanáccsal. Ennek a rendszernek az április 7-én elvégzett auditálását követően készen állunk arra, hogy 2020. május 13-ával kezdődően fokozatosan és biztonságosan folytassuk a 3 hengeres turbó PureTech benzinmotorok gyártását– nyilatkozta Grzegorz Buchal gyárigazgató.


A Covid-19 vírus okozta egészségügyi válság kezdete óta a PSA csoport prioritása a munkatársak egészségének védelme és a vállalat fenntarthatóságának biztosítása volt. A gyártás szüneteltetése alatt a PSA csoport megerősített egészségügyi intézkedéseket vezetett be, amelyeket az egyes telephelyekhez igazítottak. Szentgotthárdon ezek az intézkedések magukban foglalják az egyéni testhőmérséklet ellenőrzését és a tünetek dokumentálását, a maszkok és alkoholos fertőtlenítő szerek biztosítását, védőszemüveg vagy védőpajzs viseletét a munkahelyen. Kötelező lesz a biztonságos távolság betartása a munkahelyen, beleértve a pihenőhelyeket és a padlójelöléssel ellátott közlekedőket is. További biztonsági intézkedés az ajtók nyitva tartása a kilincsek érintésének elkerülése végett (kivéve a tűzvédelmi ajtókat), a szerszámok és a munkafelületek gyakori tisztítása, a várakozási idő betartása a beszállított termelési anyagok felhasználását megelőzően, illetve a műszakváltások szabályainak módosítása az átfedések elkerülése érdekében. Elvárás továbbá az egyéni közlekedés a munkába, amennyiben ez lehetséges, az utazás során maszkok használata kötelező és előre meghatározott ültetési szabályok lépnek életbe.
A szakszolgálatokkal közösen összeállított egészségvédelmi protokollt széles körben megosztották a munkavállalói képviseletekkel, és rendszeres ellenőrzéseknek vetették alá. Ezen kívül úgynevezett „protokoll referenseket” is megbíztak, akik felelnek az intézkedések alkalmazásának napi szintű ellenőrzéséért és szükség esetén a javító intézkedések végrehajtásáért.
A termelés fokozatos és biztonságos újraindítására ezekben a hetekben kerül sor a vállalatcsoporton belül. A termelés részleges újbóli indításának első hulláma május 4. és 11. között kezdődött, figyelembe véve a kereskedelmi tevékenységek beindulását.
Ezzel a fokozatos és felelősségteljes megközelítéssel a PSA csoport kompromisszumok nélkül cselekszik a munkavállalói és az ügyfelei védelmének érdekében miközben biztosítja a vállalat fenntarthatóságát.