Európa-szerte folytatódnak az autóadományozások a századik évfordulóját ünneplő autógyártó cég által. Szeptember 20-án, a séi SOS Ifjúsági Ház kap kulcsot egy Chevrolet Aveo-hoz. Az ünnepélyes átadáskor a vállalat és az Ifjúsági Ház közös célja valósul meg: segítségnyújtás családias környezet megteremtésével. Európában immár 79 autót adományozott a jubileumát ünneplő vállalat a gyermekeket felkaroló nemzetközi szervezetnek. A 80-adik autót jövő héten, kedden kapja az SOS Ifjúsági Ház Sé. „Mi sem természetesebb, minthogy egy autógyártó gépjárművet ajánl fel segítségképpen. Reméljük, járműveink megkönnyítik a gyermekek és gondviselőik mindennapi életét.” fogalmazott Wayne Brannon, a Chevrolet Europe elnöke.

Kecskemét, Battonya, Kőszeg és Lajosmizse után hazánkban a séi SOS Ifjúsági Ház lakóinak adományoznak autót szeptemberben. A családjukat nélkülözni kényszerülő gyermekek biztonságos, nyugodt, szeretetben történő nevelése már biztosított, a vállalat születésnapi felajánlásának köszönhetően pedig, a fiatalok körében új távlatok nyílnak meg, hiszen kiterjeszthetik szociokulturális környezetüket. Természetesen az intézmény dolgozói számára is hasznára lesz az új autó, ugyanis tevékenységeik során gyakran nélkülözhetetlen egy személygépkocsi.

Jövő héten ádja át a Chevrolet a 80. autót a sé-i SOS Ifjúsági Háznak Jövő héten ádja át a Chevrolet a 80. autót a sé-i SOS Ifjúsági Háznak

Az Aveo átadásának alkalmával tanúi lehetnek a fiatalok, amint a zalaegerszegi Kiss-Gerencsér Autóház vezetője, Kiss Ramóna ünnepélyesen átadja majd az autó kulcsát Kovács Tamásnak, az SOS Ifjúsági Ház Sé vezetőjének. Az intézményben élő fiatalok ekkor már „birtokba is vehetik” az autót, ha még marad erejük a quadozás után, amire a parkolóban nyílik lehetőségük.  Az ifjakat a délután folyamán több alkalommal is a Standby együttes fogja szórakoztatni, amelynek több oszlopos tagja a magyarországi Chevrolet központ dolgozója, s a program csúcspontjaként természetesen nem maradhat el a Boldog születésnapot c. dal közös éneklése és a születésnapi torta sem!

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!