– Hónapok óta tart mindez. Egy állattartó telep bonyolítja le a forgalmat, állati melléktermékeket hoznak-visznek. Néha tartályos kocsik is jönnek. Van, hogy négy kamion halad egymás után. Az utca elején egy Behajtani tilos tábla van a teherautóknak, kivéve célforgalom felirattal, de ez szerintem arra az esetre vonatkozik, ha jön egy áruszállító jármű a boltba. Az úttestet személyautókra tervezték, és már nagyon rossz állapotban van, tele kátyúval – mondta a férfi, aki elmagyarázta, hogy a kamionok a Nagyatád és Tarany közötti úton is elérhetnék a céljukat, de a környékbeliek szerint a faluba érve mégis befordulnak az első mellékutcába, a Csokonaiba. Pedig nem rövidebb erre az út, de talán szélesebb, és gyorsabban lehet rajta haladni, és lehetséges, hogy az is számít, hány fordulót tudnak megtenni a sofőrök.

– Amikor kiálltam lefényképezni őket, az egyik kamionsofőr rám dudált, és akkor nem fordult be az utcánkba. Mindenki panaszkodik, háborog miattuk. A lakók már repedéseket látnak a házak falain ott, ahol eddig nem volt. A kisgyermekes anyukák nem tudnak altatni a teherautók dübörgésétől. Reggel hat órától este hétig nincs nyugalmunk – tette hozzá a bejelentő.

A kanyarodás sem egyszerű manőver A kanyarodás sem egyszerű manőver

Töreki István, Tarany polgármestere szerint egy-két hét múlva megoldódhat a helyzet, amelynek az okát a csatornázásban látja. A csatornázás már több mint egy éve tart a községben, és most egy műszaki probléma miatt fel kell szedniük 250 méter szakaszon az elkészült munkát. Csak amíg helyreáll a Zrínyi utca forgalmi rendje a csatornázás miatt, addig használják a kamionok a Csokonai utcát, állítja a polgármester. Szerinte szabályosan, bár elismeri, hogy ott valóban van egy tiltó tábla, de az adófizető cégnek valahogy meg kell közelíteni a földjeit, oda hordják ugyanis a hígtrágyát.

Jönnek-mennek, naponta 60-70 darab Jönnek-mennek, naponta 60-70 darab

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!