A BMW vitte sikerre, de valójában az olasz Iso fejlesztette ki azt a buborékautót, amelyet a svájci Micro Mobility vállalkozás Microlino néven akar feltámasztani. A lényeg, hogy az elöl lévő ajtó miatt nagyon kis méretű lehet a karosszéria, így egy parkolóhelyen akár három ilyen jármű is elfér.

Egyik elektromos autó gyártó se gondolt arra, amit a Microlino esetlén megvalósítanak: a 10 méteres töltőkábel egy kábeldobra van feltekerve, azt csak ki kell húzni és bedugni a konnektorba, mint egy porszívónál – kényelmes megoldás, és rögtön a lopás elleni védelem is meg van oldva. A fejlesztés egyébként úgy indult, hogy egy veterán Isettát átépítettek villanymotorosra, hogy kiderüljön, mennyire praktikus a mai világban ez a hatvan éves konstrukció, a kedvező tapasztalatok után aztán elkezdték a modern prototípus építését.

A Genfi Autószalonon állították ki a Microlino első példányát, amelynél már a gyártónak kiszemelt kínai Kandi Technologies nevű cég is szerepet vállalt, igyekeztek rögtön sorozatgyártásra alkalmas példányt készíteni. Két ülés, egy ajtó és nyitható vászontető a legfontosabb ismérve a konstrukciónak, utóbbi nem is annyira a nyitott tetős autózás élvezete miatt, sokkal inkább vészkijárat ez arra az esetre, ha egy koccanás miatt netán nem lehetne kinyitni az elöl lévő ajtót.

A fejlesztésben egyébként a Micro Mobility céget a Zürichi Alkalmazott Tudományok Főiskola segíti. Szigorúan városi használatra szánják a Microlino-t, ennek megfelelően határozták meg a műszaki paramétereket, ami 90 km/h-s (nem korlátozott) csúcssebességet jelent és egy feltöltéssel mintegy 80-100 km-es hatótávolságot. Fontos szempont az olcsóság, ezért viszonylag kicsi az akkumulátor, a beépített töltőkábel miatt pedig csak normál hálózatról lehet tölteni az akkumulátort, villámtöltésre nincs lehetőség, cserébe 2,0-2,8 millió Ft-os vételárat ígérnek. Kínában 2017-ben kezdik a sorozatgyártást, első körben az ottani helyi piacot akarják ellátni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!