Noha a Suzuki SX4 első generációjának már meg vannak számlálva a napjai – Esztergomban 2014 végégig fogják gyártani az autót, azt követően az iv.4-es tanulmány alapján készülő új modell veszi át a helyét -, Kínában még mindig sláger az autó, amire a legjobb bizonyíték, hogy a Henan Suda Transportation Energy Saving Technologies Co. Ltd. nevű cég most lemásolta azt.

A rend kedvéért egy kicsit átrajzolták a kocsi orrát, hogy az arrafelé elengedhetetlen krómozott hűtőrács a lehető legnagyobb lehessen, és a hátsó lámpák formáját is módosították, de ettől eltekintve bizony a Suzuki SX4-es karosszériáját látjuk.

Ez egyébként nem az első SX4-lopása a cégnek, hiszen a Sedan alapján már 2012-ben készítettek pár darab elektromos autót Suda SD01 néven, amelyeket tesztelésre használtak, a sorozatgyártás az itt látható SD02-essel indul majd meg. Az SD01-es hajtásáról egy 20 LE/110 Nm teljesítményű elektromotor gondoskodik, ami 120 km/h-s csúcssebességet tesz lehetővé, és ólomsavas akkumulátorral 150, lítium-ion teleppel 260 km-es hatótávolságot. Az SD02-esnél már 40 LE/180 Nm teljesítményű elektromotort használnak, ami már 150 km/óra csúcssebességet eredményez, a hatótávolság 260 km a lítium-ion akkumulátorral.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!