Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Suzuki egy ötajtós kompakt autón dolgozik, amely az Indiában várhatóan Ciaz néven piacra dobott lépcsős hátú modell (ezt egészen biztosan nem hozzák majd Európába) testvére lesz majd – a sorozatgyártás leghamarabb 2015 végén, de inkább 2016-ban indulhat meg Esztergomban. Az YRA kódnéven fejlesztett újdonság kapja majd meg a japánok új 1,0 literes turbómotorját, ami az új Celerio-ban bemutatkozó K10C háromhengeres feltöltött változata lesz. Az új erőforrást DiTC felirat jelzi majd – ez a Direct Injection Turbo Charger szavak kezdőbetűiből áll össze. Messze van még a piacra dobás időpontja, úgyhogy a műszaki részletekről annyi ismert jelen pillanatban, hogy várhatóan kétféle teljesítménnyel is készítik majd az új motort, ami akár a következő Swift-ben is válthatja majd az 1,2 literes szívómotort, és minden bizonnyal előbb-utóbb a 2015 elejétől hazánkban készülő IV.4-es szabadidő-autóba is belekerül.

De ennél hamarabb is lesz majd jelentős újdonság a Suzuki hajtások terén, mégpedig az, hogy megvalósítják a már két generáció óta tanulmányozott Swift Range Extender nevű járművet. Ennek az elektromos autónak az a különlegessége, hogy a motortérbe szerelt 0,66 literes háromhengeres benzinmotor csak egy generátort hajt, az első kerekeket egy 75 lóerő csúcsteljesítményű elektromotor mozgatja, ami egy 5 kWh kapacitású lítium-ion akkumulátorból nyeri az energiát. Utóbbit konnektorról is lehet tölteni, ilyenkor másfél óra alatt töltődik fel, csak elektromos üzemmódban mintegy 25-30 km-t tud megtenni az elektromos Swift, amelynek a tömege mintegy 130 kg-mal magasabb a benzines változatnál.

Az autót nem egyébként nem a piaci kereslet miatt készítik el, az indiai kormányzat szeretné a környezetbarát hajtások terjedését támogatni, és ebből a célból – jelenleg nem ismert darabszámú – Swift RE flottát rendelt a Marutitól. Az autók összeszerelését Indiában végzik majd, az elektromos hajtás és a kapcsolódó alkatrészek Japánból érkeznek. A fejlesztés már lényegében készen van, hiszen már a hivatalos fogyasztási adatok mérésének az eredményére várnak csak. A projekt hivatalos bejelentésére nemsokára várható, az autókat azonban várhatóan csak az év vége felé/a jövő év elején adják majd át a megrendelőnek.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!