Ha már a pályán nem is képes nagyot alkotni a Caterham istálló a Formula 1 sorozatban, azért gondoskodtak arról, hogy a Szingapúri Nagydíjon azért a figyelem középpontjába kerüljön a csapat, hiszen itt mutatták meg először új utcai autójuk prototípusát.

Ennek oka, hogy a Nagy-Britanniában működő gyár és versenyistálló a maláj Tony Fernandes tulajdonában van, aki honfitársainak próbált meg valami érdemi teljesítményt prezentálni. Ami lényegében nem más, mint egy Super 7 váz, amelynek megjelenését egy karbonból sütött lepel segítségével megpróbálták egy normál autóhoz hasonlatossá tenni.

A másik újdonság, hogy ez az első Caterham személyautó, amelyhez már kipörgésgátlót is adnak majd. Noha a Caterham jelenleg a Renault-val fűzi szorosabbra a kapcsolatát – együtt támasztják fel az Alpine márkát –, az AeroSeven nevű tanulmány az F1-es csapat és az autógyár közös projektje, ezért még Ford motor dolgozik az orrában.

A 2,0 literes Duratec szívómotor teljesítményét 237 lóerőre növelték, amivel kevesebb, mint 4 másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet az autó. Kipörgésgátló, blokkolásgátló is van a fedélzeten – előbbi leginkább a rajtautomatika miatt, a kormánykerék az F1-es autó stílusában készült. A hírek szerint már jövőre megvásárolható lesz a Caterham AeroSeven, persze kisebb teljesítményű motorokkal is lehet majd választani.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!