Mivel pár héttel ezelőtt a hivatalos kémfotók közreadása során a legfontosabb számokat már közreadta a Mini az új Coupéról, most nem igazán tudunk újat mondani az eddigi legsportosabb Miniről.

Azt azonban muszáj megemlíteni, hogy néhány változtatással praktikusabbá is tették az autó utasterét. Mármint azt a részt, ami megmaradt belőle. Nagyobbak lettek az ajtók alján található zsebek, a két utas három pohártartó luxusát élvezheti, és az ülések mögött kifeszített háló segítségével sokkal könnyebben tudják elhelyezni az úti elemórzsiát, mint a normál változat esetén.

A szélvédőkeret külön van a tetőkárpittól, de ez mégsem a roadster. Azt csak később mutatják be hivatalosan A szélvédőkeret külön van a tetőkárpittól, de ez mégsem a roadster. Azt csak később mutatják be hivatalosan

Néhány piac esetében már az árakat is közölték, így például tudjuk, hogy az Egyesült Államokban a 120 lóerős (EU: 122 LE), 1,6-os szívómotorral szerelt Mini Coupé annyiba kerül, mint a 312 lóerős Camaro alapváltozat, a 208 lóerős (EU: 211 LE) JCW változat pedig annyiba kerül, mint a 426 lóerős V8-as Camaro. Erre mondják azt, hogy prémium.

Hálót lehet húzni a csomagtérbe vezető ajtó elé Hálót lehet húzni a csomagtérbe vezető ajtó elé